EURO 2012

Piqué nem egyedül akar megküzdeni Ronaldóval

Spanyolország és Portugália küzdenek meg az Európa-bajnokság első elődöntőjében szerdán, és a címvédő számára kulcskérdés lehet, hogy a védelem meg tudja-e állítani az egyre jobb formába lendülő Cristiano Ronaldót.

Egymást jól ismerő ellenfelek találkoznak majd Ronaldo és a spanyol védők párharcaiban, hiszen a portugál sztár a Real Madrid játékosaként egyrészt klubbeli csapattársaival másrészt a nagy ellenfél Barcelona és Valencia labdarúgóival találja majd magát szemben. A várakozások szerint Gerard Piqué első számú feladata lesz a csatár semlegesítése, de ő úgy gondolja, hogy nem egyedül kell majd megoldania a feladatot.

Gerard Piqué Spanyolország egyik mérkőzésén az Európa-bajnokságon 2012-ben.

"Nem egy az egy elleni párharcot fogunk vívni Cristianóval, csapatként fogunk védekezni, kisegítjük egymás hátul" - mondta a Barcelona középhátvédje. "Könnyen előfordul, hogy őt egy ember nem tudja megállítani, ilyenkor nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki besegít."

Piqué szerint ez volt a kulcs a franciák ellen is, amikor nem nagyon hagyták levegőhöz jutni Karim Benzemát, akinek az őrzése elsősorban az ő feladata volt, de amikor kellett, Sergio Ramos, Sergio Busquets és Xabi Alonso kisegítette őt. A védő szerint a szövetségi kapitány hasonlóan szeretné kivenni a játékból a portugál csatárt, ahogy azt a 2010-es világbajnoki nyolcaddöntőben tették, amikor a spanyolok 1-0-ra nyertek David Villa góljával.

A 2010-es vb-meccs összefoglalója

"Jól ismerjük Cristianót, és itt vannak velünk a madridi játékosok, akik még többet segíthetnek az ellene való felkészülésben. És ha nálunk lesz a labda, neki is sokkal kevesebb lehetősége lesz" - utalt arra a védő, hogy a francia támadók sem nagyon tudtak helyzeteket kialakítani, mivel a spanyolok óriási labdabirtoklási fölényben voltak a negyeddöntőben.

  • Portugália - Spanyolország 2012-06-27 20:45:00
  • Németország - Olaszország 2012-06-28 20:45:00
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!