NB I

Fodor Ferenc játszani és fejlődni szeretne az újjáalakuló Pécsben

  • Horváth Kristóf
megosztom

A tavaly a Kozármislenynek kölcsönadott Fodor Ferenc Pécsett kezdte el a felkészülést. A korábban az angol Oldhamnél is légióskodó védő nemcsak a másodosztályú csapatában, hanem az U21-es válogatottban is remekül játszott az elmúlt idényben. Így joggal pályázhat arra, hogy Supka Attilánál is a kezdőcsapat tagja lesz.

Az U21-es válogatott védő a hathárom.hu-nak mesélt angliai élményeiről és az első pécsi edzésekről is.

Korábban szerepeltél Angliában is, milyen tapasztalatokat szereztél kint? Mik a szembeötlő különbségek, az edzések és a mérkőzések között?
Még az MTK játékosaként kerültem ki a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiáról Angliába. Nagyon hasznos volt az ott eltöltött két év, rengeteget fejlődtem, leginkább a védőmunkában, hiszen rengeteg fejpárbajra, ütközésre voltam rákényszerítve. Sokszor játszottam erős fizikumú játékosok ellen, de futballoztam a Manchester United, Liverpool, Blackburn, Bolton velem egykorú játékosai ellen edzőmeccsek keretében. Véleményem szerint a tempó kint gyorsabb, ezáltal kicsit kapkodóbb is. Az itthoni futballt technikásabbnak, taktikusabbnak tartom. Az edzések rövidek, pörgősek 1-1,5 órásak, rengeteg labdatartással és rengeteg kapura lövéssel. Itthon a labdás koordinációra, technikai feladatokra több időt fordítanak a kis játékok mellett.

Remek szezont zártál a Kozármislennyel, folyamatosan figyelték a teljesítményedet a PMFC-től? Mikor tudtad meg, hogy nyártól ismét számítanak rád?
Úgy gondolom, hogy eljutott a hír a Pécshez, hogy jól megy a játék Kozármislenyben és biztos annak is örültek a PMFC-nél , hogy folyamatosan játszottam az U21-es Európa bajnoki selejtezőkön.

Elkezdődött a felkészülés Supka Attilával. Mik az első tapasztalataid, mik a csapat és a Te terveid erre a szezonra?
Az első héten az alap állóképességre fektetjük a hangsúlyt, de pörgős labdás edzések is színesítik a programot. Pozitív az első benyomásom. Minél jobb szereplésben bízunk, biztosan erősödni fog a keret is és fontos, hogy egységes csapatot alkossunk. Szeretném beverekedni magamat a kezdőcsapatba, játszani akarok és minél többet fejlődni.

megosztom