Kajak-kenu Eb

Négy arannyal, köztük három "olimpiaival" zártak a magyarok Zágrábban

A magyar küldöttség négy arany-, valamint két ezüst- és három bronzérmet gyűjtött a vasárnap zárult zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Az olimpiai számokat tekintve 3-1-1 volt a mérleg.

A szombati döntők során a legfényesebb medál begyűjtése a már olimpiai csapattag Dombi Rudolf, Kökény Roland 1000-es kajakos duóhoz fűződött, míg a nők hasonló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő Vad Ninetta Kárász Annával ezüstérmes lett. Bronzot a két négyes, az ötkarikás játékokra készülő 500-as női kajakos - Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina összeállításban -, illetve a Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta 1000-es kenus kvartett szerzett.

Vasárnap délelőtt egy-egy hivatalos és nem hivatalos aranyérmet, valamint egy ezüstöt gyűjtöttek a magyar versenyzők. A két győzelmet a londoni olimpiára címvédőként készülő Kovács Katalin és a 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics Natasa alkotta kajakos duó, valamint a Takács Kincső, Lakatos Zsanett kenupáros hozta 500 méteren (utóbbi szám ugyanakkor hivatalosan nem számított bele az összesítésbe, mivel mindössze három egység indult a döntőben). A szintén ötkarikás induló Kozák Danuta második lett K-1-ben ugyanezen a távon.

Az olimpiai kvalifikációért is hajtó Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású 1000 méteres kajakos kvartett csak ötödikként ért célba a fináléban, ez azt jelenti, hogy ebben a számban még nem zárult le a londoni válogatás, ehhez ugyanis a dobogón kellett volna végeznie a hajónak.

A legrövidebb távon Douchev-Janics megduplázta aranyai számát, ugyanis az 500 méteren párosban aratott győzelme után 200 m egyesben is a legjobbnak bizonyult. Ezen a távon ezt az egy érmet szerezték a magyarok.

Zárásként a leghosszabb távon, 5000-en Csay Renáta diadalmaskodott a női kajakosok versenyében, míg a férfiak hasonló számában Noé Milán harmadikként ért célba.