EURO 2012

Anglia újabb büntetőpárbajt bukott el, Olaszország az elődöntős

megosztom

Utolsóként Olaszország jutott elődöntőbe a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornán, miután tizenegyesekkel legyőzte Angliát. A rendes játékidőben és a hosszabbításban nem esett gól, a hirtelen halálban az olaszok részéről Riccardo Montolivo hibázott, az angoloktól Ashley Young és Ashley Cole is rontott. A négy között a németek várnak az azúrkékekre.

Olasz továbbjutás büntetőrúgások után

Óriási kapufával indult a mérkőzés, baloldali olasz támadás végén Marchisio kanyarította vissza a labdát, amelyet de Rossi kapásból, 20 méterről a jobb kapufára bombázott. Aztán a második perctől az angolok vették át az irányítást, s többször kerültek az olasz védelem mögé. A 6. percben Milner beadása Bonuccin változtatott irányt, a labda Johnsonhoz került, ő hat méterről lőtt, de Buffon bravúros reflexmozdulattal hárított. Negyedóra rohamozás után visszaállt Roy Hodgson együttese, s átengedte a területet Pirlóéknak, akik nagyon szenvedtek a betömörülő angol védelem ellen, helyzetet csak keveset alakítottak ki, gólt pedig nem sikerült ezekből szerezniük. Mivel Rooneyék szórványos ellentámadásai is eredménytelenül zárultak, gól nélküli döntetlennel vonulhattak a felek pihenőre.

A fordulás után is az olaszok támadtak többet, ám több nagy lehetőséget kihagytak. A játékrész nagy részében meddő volt az olaszok fölénye, a masszív angol védelmen csak ritkán jutottak túl, kevés helyzetüket elpuskázták. Az angolok erejéből a támadásokra nem sok futotta, Buffonnak így nem volt dolga: következhetett a hosszabbítás.

A ráadás első fele egy véletlen olasz kapufán kívül semmilyen izgalmat nem tartogatott. A 101. percben Diamanti próbált beadni a 16-os jobb sarkától, ám célt tévesztett, labdája ugyanakkor majdnem a jobb alsó sarokban kötött ki, végül a kapufa tövéről kipattant. A folytatásban a csapatok békésen, kockázatot nem vállalva futballoztak, "készültek" a büntetőkre. A második 15 percben a teljesen passzív angolokkal szemben az olaszok próbálták eldönteni a találkozót, gólt azonban csak leshelyzet után tudtak szerezni.

A büntetőrúgásokban az olasz csapat játékosai voltak nyugodtabbak, csak Montolivo hibázott, míg a másik oldalon Young és Cole is tévesztett - előbbi a felső lécre rúgta, utóbbi gyenge gurítását védte Buffon - , így Anglia búcsúzott, Olaszország pedig elődöntős. A Háromoroszlánosok nyolc évvel ezelőtt is büntetőkkel maradtak alul az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, akkor Portugália örülhetett.

A mérkőzés összefoglalója:

Az olaszok csütörtökön a varsói elődöntőben a német csapattal mérkőznek a döntőbe kerülésért. A másik ágon szerdán portugál-spanyol csata lesz.

EURO 2012
Negyeddöntő
ANGLIA-OLASZORSZÁG - 0-0, 11-esekkel 2-4
Kijev, Olimpiai Stadion, v: Pedro Proenca (portugál).
Sárga lap: Barzagli (82.), Maggio (94.)
 
ANGLIA: Hart - Johnson, Lescott, Terry, A. Cole - Milner (Walcott, 61.), Parker (Henderson, 94.), Gerrard, Young - Rooney, Welbeck (Carroll, 60.).
Szövetségi kapitány: Roy Hodgson. Cserepad: Green, Butland (kapusok), Kelly, Baines, Jones, Jagielka, Walcott, Henderson, Downing, Oxlade-Chamberlain, Carroll, Defoe.
 
OLASZORSZÁG: Buffon - Balzaretti, Abate (Maggio, 90+1.), Barzagli, Bonucci - Montolivo, Pirlo, Marchisio, De Rossi (Nocerino, 80.) - Balotelli, Cassano (Diamanti, 78.).
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Cserepad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Maggio, Chiellini, Ogbonna, Thiago Motta, Giaccherini, Diamanti, Nocarino, Di Natale, Borini, Giovinco.
Statisztikák
Anglia   Olaszország
9 helyzet 35
4 kaput eltaláló lövés 20
3 szöglet 7
1 les 2
0 sárga lap 2
15 szabálytalanság 11

Alessandro Diamanti nem hibázott, Olaszország az elődöntős.

Ashley Cole nagyon rosszul lőtte, Buffon simán védte, 3-2. Ha a következő bemegy, Olaszország megy tovább.

Nocerino becsapta Hartot, a jobb alsóba helyezett, 3-2.

Ashley Young szétlőtte a felső lécet, 2-2.

Pirlo szemtelenül panenkázott, 2-2.

Rooney félmagasan a jobb sarokba, Buffon a másik irányba vetődött, 2-1.

Montolivo mellérúgta, hiba az olaszoknál, 1-1.

Gerrard ugyanoda lőtte, 1-1.

Hart jó irányba vetődött, de bement a labda a jobb alsóba, 1-0.

Az olaszok kezdenek. Balotelli sétál oda a labdához.


120. perc: Vége. Következnek a büntetők.

119. perc: Montolivo laposan gurított, mellé.

115. perc: Gól...mégsem! Nocerino lesről fejelt a léc alá.

114. perc: Henderson lábon találta saját kapuja előtt Balotellit, de elpattant a csatárról a labda.

Az olaszok lényegesen aktívabak, de erőfeszítéseiket nem koronázza gól.

113. perc: Diamanti kapásból, kissé balról a kapu fölé lőtt.

111. perc: Pirlo átengedte Balotellinek a szabadrúgást 27-ről, nem kellett volna.

110. perc: Diamanti végzett el szabadrúgást jobbról, kifejelték a labdát, majd az újabb beadást Carroll bólintotta ki.

108. perc: 37-63 százalék a labdabirtokási arány.

107. perc: Maggio beadása után Lescott elszúszott, de ott volt Terry és tisztázott.

106. perc: Útjára indult a labda a negyedik játékrészben.


Térfélcsere.

105+1. perc: Walcott ívelt az ötös bal sarkáról, de Carroll csak az alapvonalon túlra fejelte vissza.

105. perc: Egy perc hosszabbítás.

101. perc: Diamanti beadásnak szánta, de lecsúszott a lábáról, így kapufa lett belőle. Hart bizonytalan volt.

100. perc: Balorelli lőtt 16-ről, de gyengén, Hartnak csemege.

98. perc: Young beadása magas volt Walcottnak, Buffoné.

96. perc: Pirlo ugratta ki Balotellit, aki nem tudta lekezelni a labdát.

94. perc: Roy Hodgson kihasználta harmadik cseréjét, Scott Parker helyén Jordan Henderson.

94. perc: Maggio kapott sárgát, nem játszhat az elődöntőben, ha továbbjutnak az olaszok.

93. perc: Nocerino a tizenhatoson kívülről tüzelt fölé.

91. perc: Az angolok kezdték a hosszabbítás első felvonását.


90+4. perc: Vége. Az első mérkőzés az Eb-n, amely 0-0-ra végződött a rendes játékidőben - és az első negyeddöntő, amelyen nem született döntés 90 perc alatt. Következik a hosszabbítás.

90+3. perc: Körbeadogatták az olasz kaput az angolok, majd  Rooney ollózott, de méterekkel fölé. Buffon majd' felrobban a méregtől.

90+1. perc: Olasz csere, Maggio érkezett Abate helyére.

90. perc: Három perc - egyelőre - a hosszabbítás.

89. perc: Nagyot mentett Glen Johnson, Nocerino 8 méterről lőtt, a liverpooli védő blokkolt szögletre.

83. perc: Gerrad ívelése kijött a blokkról, majd Balzaretti ütközött Parkerrel.

82. perc: Barzaglié a mérkőzés első sárgája.

81. perc: Diamanti távolról vállalkozott lövésre, Hartnak kötelező feladat.

80. perc: Nocerino érkezik a pályára, De Rossi helyére.

78. perc: Diamanti váltotta Cassanót.

77. perc: Gerrard bal oldali szabadrúgásba nem tudott beleérni Rooney, de így is becsapós volt,  Buffon védett.

75. perc: Montolivo távoli lövése levágódott Lescottról.

72. perc: Gerrard lába begörcsölt, ápolják.

70. perc: De Rossi indította a jobb szélen Cassanót, hosszú volt.

Mint ahogy az első félidő közepén, most is kissé elszürkült a meccs.

66. perc: Cassano John Terry szorításában nem tudott beadni balról.

65. perc: Johnson beadása után Young lőtt közelről, Carroll hátán pattant meg a labda, de szöglet.

63. perc: De Rossi az ötös bal sarkáról csizmaszárral lőtt jócskán a rövid oldal mellé.

60. perc: Welbeck le, Carroll be, illetve Milnert Walcott váltotta.

60. perc: Balotelli ollózott, látványos volt, de fölé.

Rendületlenül támadnak az olaszok, az angolok cserékkel próbálnak frissíteni. Walcott és Carroll várakozik az oldalvonal mellett.

58. perc: Abate fejelt össze Ashley Younggal, ápolás.

57.perc: Cassano jobb oldali beadása mély volt.

52. perc: Tüzijáték Joe Hart kapuja előtt, Daniele De Rossi lövésénél indult, a balról érkező labdát a kapus kibokszolta, Balotelli elé, klubtársa lövését reflexből védte Hart, a kipattanót Montolivo a levegőből fölépörgette. Ennyi helyzetből egyet illik belőni.

52. perc: Abata csavarta be a labdát jobbról, Terry tisztázott.

48. perc: Hart kiöklözte a szögletet, a visszafejelt labda De Rossit találta meg, a középpályás teljesen üresen állt az ötös jobb sarkánál, de a rövid sarok mellé perdített.

48. perc: Abate jobbról ívelt a kapu előterébe, Lescott, majd Johnson tisztázott fejjel.

46. perc: Az angolok kezdték a második félidőt. Nincs csere egyik oldalon sem.


Érdekes, hogy az olaszok sokkal inkább a bal oldalt erőltetik, Marchisio is kihúzódott erre az oldalra, de egyelőre hiába. Ismét jól döntött Roy Hodgson azzal, hogy a védekezésben nagyon hasznos James Milnert szerepelteti.

Az első félidő statisztikája:
Anglia   Olaszország
40% labdabirtoklás 60 %
4 Lövés 12
1 kaput eltaláló lövés 6
1 Védés 3

A gól hiányzik, de amúgy nem panaszkodhatunk, lüktető, eseménydús első félidőn vagyunk túl.

45. perc: Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek.

43. perc: Balotelli 18-ról erős lövést eresztett el, fölé.

43. perc: Nagy lehetőséget szórakoztak el az angolok, Pirlo egy szabadrúgásból legurította a labdát, Barzagli elaludt, Rooney lecsapott rá és megiramodott, de nem adott jól középre.

41. perc: Pirlo bal oldali ívelését Cassano fejelte vissza Balotellinek, aki pár méterről a kapu fölé helyezett.

39. perc: Balotelli küzdött nagyott Lescottal egy előreívelt labdánál, a kapujából kijövő Harté lett a labda.

38. perc: Cassano 17-ről kapura fordult, félmagas, középre tartó lövését Hart oldalra ütötte.

33. perc: Cassano 11 méterről lőtt laposan, három méterrel a jobb alsó mellé.

32. perc: Remek Rooney-Welbeck összjáték és előbbi sarkazós átadása után Welbeck 16-ról a bal felső fölé belsőzött.

32. perc: Balotelli sarkazott volna látványos gólt, de 13 méterről gyengén találta el a labdát, ami Hart ölébe érkezet.

29. perc: Montolivo 17-ről méterekkel a bal kapufa mellé lőtt.

25. perc: Balotelli került ziccerbe a tizenhatos előterőben, de - nem először az Eb-n - többet várt a kelleténél, Terry beérte és belevetődött a lövésbe.

25. perc: Bonucci fejelte ki Milner jobbos beadását.

24. perc: Montolivo egy remek visszahúzós csel után eladta a labdát az angol tizenhatosnál.

23. perc: Most Balotelli rángatta meg Lescottot.

22. perc: Cassano 22-ről a lelátóra bombázta a labdát.

20. perc: Cassano cselezgetett, de lelopták a lábáról a labdát.

Az utóbbi percekben magukhoz tértek az olaszok, de helyzetig nem jutottak el.

18. perc: Hart lépett ki jó ütemben a kapujából és kaparintotta meg a labdát Cassano elől.

17. perc: Pirlo a túloldalra csavart jobbról, Balzaretti ívelte vissza, de az alapvonalon túlra

17. perc: Klubtársa, Jolen Lescott gyötörte le a földre Balotellit. Szöglettel felérő szabadrúgás az olaszoknak.

Buffon ordítozik védőivel, jogosan, igencsak szellősek hátul az olaszok.

14. perc: Rooney érkezett Johnson jobb beadására, a csatár Abatét megelőzve a kapu fölé bólintott.

13. perc: Buffon csak öklözte Milner bal oldali beadását, a kippatanót Parker lőtte rá kapásból, de méterekkel mellé ment.

12. perc: Johnson két védőt is becsaptott, mja jobbról ívelt középre, de elszállt a labda Rooney feje felett.

11. perc: Rooney balról gurított be Welbecknek, Bonucci pöccintette ki előle a labdát. A szögletet is a Juve védője fejelte ki.

Változatos, lüktető a játék, a kivárás helyett egyelőre nyílt sisakos küzdelem zajlik.

10. perc: Cassano szöktette volna Balotelli, de hosszú volt indítása.

9. perc: Milner elől fejelte ki a labdát Balzaretti a kapu torkában.

8. perc: Cassano csúsztatta tovább a labdát Balotellinek, de közben lökte védőjét.

5. perc: Órási helyzet a másik kapu előtt! Johnson az ötösről lőtte kapura a lecsorgó labdát, három védő csak szemmel verte, Buffon óriási védett a gólvonalon. Ha így folytatódik, nem lesz unalmas meccs!

3. perc: Kapufa! Daniele De Rossi a tizenhatoson kívülről, kapásból lőtt kapura, a labda a jobb oldali léce csattant. Joe Hart vetődött, de befért volna.

2. perc: Balzaretti bal oldali beadása elszállt mindenki előtt.

1. perc: Az olaszok kezdték a mérkőzést! Jó szórakozást!

20:42 - 2002. márciusában, tíz éve játszottak utoljára egymással az angolok és az olaszok. A leeds-i barátságos meccsen 2-1-re a vendégek nyertek, Vincenzo Montella duplájára csak Robbie Fowler tudott válaszolni. A pályán és a kispadon lévő játékosok közül Gianluigi Buffon szerepelt akkor - és Gary Neville, aki most az angolok technikai stábjnak tagja.

20:39 - Az itáliaiak jól kezdték a kontinensviadalt, hiszen remek játékkal raboltak pontot (1-1) a címvédő spanyoloktól, majd a horvátok elleni újabb döntetlen (1-1) után különösebb gond nélkül verték az íreket (2-0), és csoportmásodikként kerültek a legjobb nyolc közé.

Az angolok kvartettjükben a franciákkal ikszeltek (1-1), majd tovább javulva a svédeket 3-2-re, a társházigazda ukránokat pedig 1-0-ra verték, s a négyesük élén végezve biztosították helyüket a negyeddöntős mezőnyben.

20:35 - Sportfogadási tippünket ezen a linken olvashatjátok el.

20:30 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik az Európa-bajnokság utolsó negyeddöntője!

megosztom