Európa Nagydíj

Vettel Valenciában is megcsípte a pole-t

  • K.J.

A Red Bull és Sebastian Vettel nyerte a valenciai időmérő edzést, a Ferrari és Schumacher betlizett, Hamilton feltámadt.

Ahogyan azt a pénteki szabadedzések eredményei alapján megjósoltuk, a nagymenőknek már a Q1-ben fel kellett kötniük a gatyát, igaz, végül az a Webber pottyant ki az első szakaszban, akire épeszű ember nem számított a gyakorlások tapasztalatai alapján. Rajta kívül Kovalainen volt a legnagyobb meglepetés, aki erőből hozta be a 17., továbbjutó helyre a Caterhamet, kilökve ezzel a Q2-ből a most már versenyek óta reménytelenül súlytalan Vergne-t. Az időmérő első szakaszát egyébként Lewis Hamilton nyerte (aláhúzva ezzel pénteki kijelentését, miszerint egy körön azért nem rossz az autó), mögötte vaskos meglepetésre a két szárnyaló Force India végzett, ami egyúttal azt is előrevetítette, hogy bőven várhatóak még tátott szájakat kiváltó események.

A Q2 a vártnak megfelelően öldöklő és kiélezett csatát hozott, a végül első helyen záró Grosjean mögött összesen hatan futottak 1:38,5-ös köridőt, az első tizenhárom helyezett fél másodpercen belül tobzódott. A szakasz negatív meglepetését ismét Michael Schumacher szolgáltatta, aki utolsó gyorskörének utolsó kanyarjába hibázott bele, így pedig csak a tizenkettedik helyen zárt, és kipottyant. Hasonlóan jártak az előzetesen sokra taksált Ferrarik is, Alonsót Grosjean taszította már a leintést követően a 11. helyre, Massa pedig kettővel mögötte zárt, és nem tudta megmenteni a mundér becsületét. A pénteken még kilátástalan helyzetben vergődő McLaren kettőse simán masírozott a legjobb tíz közé, akárcsak a Schumachert ezúttal is oktató Rosberg, a két Force India és Kobajasi.

Az igazi tűzijáték persze így is a Q3-ra maradt, igaz, Vettel zsenialitása némiképp keresztülhúzta a számításokat. Az időmérő utolsó szakaszában most már rendszeresen 3-4 tizedet gyorsuló világbajnok megint olyat húzott elő a cilinderéből, amire senki nem számított – jutalma az első rajtkocka és méretes győzelmi esély lett, arról nem is beszélve, hogy tovább erősítette a tézist, miszerint Valencia a Red Bull házi pályája.

A második helyet a pénteken még szenvedő Lewis Hamilton csípte el, mögüle a szombatonként rendre zseniális Maldonado és Grosjean indulhat. Kimi Räikkönen az ötödik, Rosberg a hatodik kockát csípte el, Button a végére összeomlott és csak kilencedik lett, de a Force Indiák sem tudták megváltani a világot a Q3-ban.

A futamot vasrnap délután magyar idő szerint két órától rendezik.

Európa Nagydíj, Valencia
      1. etap   2. etap   3. etap  
P Név Csap P Köridő P Köridő P Köridő
1. S. Vettel RED 14. 1:39.626 4. 1:38.530 1. 1:38.086
2. L. Hamilton MCL 5. 1:39.169 8. 1:38.616 2. 1:38.410
3. P. Maldonado WIL 1. 1:38.825 7. 1:38.570 3. 1:38.475
4. R. Grosjean LOT 12. 1:39.530 1. 1:38.489 4. 1:38.505
5. K. Räikkönen LOT 11. 1:39.464 5. 1:38.531 5. 1:38.513
6. N. Rosberg MGP 4. 1:39.061 2. 1:38.504 6. 1:38.623
7. K. Kobajasi SAU 3. 1:39.009 9. 1:38.689 7. 1:38.741
8. N. Hülkenberg FOR 13. 1:39.622 6. 1:38.563 8. 1:38.752
9. J. Button MCL 2. 1:38.858 3. 1:38.519 9. 1:38.801
10. P. di Resta FOR 15. 1:39.651 10. 1:38.703 10. 1:38.992
11. F. Alonso FER 8. 1:39.409 11. 1:38.707    
12. M. Schumacher MGP 9. 1:39.447 12. 1:38.770    
13. F. Massa FER 7. 1:39.388 13. 1:38.780    
14. B. Senna WIL 10. 1:39.449 14. 1:39.207    
15. S. Pérez SAU 6. 1:39.353 15. 1:39.358    
16. H. Kovalainen CAT 17. 1:40.087 16. 1:40.295    
17. D. Ricciardo STR 16. 1:39.924 17. 1:40.358    
18. J. Vergne STR 18. 1:40.203        
19. M. Webber RED 19. 1:40.395        
20. V. Petrov CAT 20. 1:40.457        
21. P. de la Rosa HRT 21. 1:42.171        
22. N. Karthikeyan HRT 22. 1:42.527        
23. C. Pic MAR 23. 1:42.675