Női kosárlabda Eb-selejtező

Fölényes magyar győzelem Izraelben

  • MTI

Idegenbeli győzelemmel folytatta szombaton a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kosárlabda-válogatott, amely harmadik mérkőzésén 18 ponttal bizonyult jobbnak az izraeli csapatnál.

A hét felkészülési mérkőzéséből hatot megnyert nemzeti csapat múlt héten 51-47-es vereséggel kezdte meg az Eb-selejtezőket Fehéroroszországban, majd szerdán 80-45-re legyőzte a portugálokat Miskolcon. Jól kezdett szombaton is a januárban kinevezett Stefan Svitek együttese, eredményesen gyűjtögette pontjait, miközben sorra szedte a lepattanókat a gyenge izraeli kísérleteket követően, illetve saját elhibázott dobásai után. A hazaiak olyannyira rosszul céloztak, hogy az első negyedbeli kilenc pontjukat is alul tudták múlni a másodikban, amikor csak ötig jutottak. Ez egyrészt a magyarok jó védekezésének a következménye volt, másrészt viszont a tiszta helyzeteiket is kihagyták az izraeliek. A mérkőzés feléig 24 pontnyira nőtt a magyar csapat előnye.

A harmadik negyed első felében eredménytelenek maradtak a magyar dobások, de így sem tudtak meglépni a hazaiak - akik pedig ekkor már több támadásukat pontosan fejezték be -, hátrányuk az újabb szünetig mindössze egy ponttal csökkent.

A mérkőzés végéig ugyan kicsit közelebb zárkóztak az izraeliek,  de a magyarok győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben. A válogatott legeredményesebb játékosa a 15 ponttal zárt, nemrég honosított Quigley Allie volt. A három mérkőzés után két győzelemmel és egy vereséggel álló magyarok szerdán az ukránokat fogadják Sopronban. A csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.

Női kosárlabda Eb-selejtező
A csoport
Izrael-Magyarország 46-64 (9-19, 5-19, 17-16, 15-10)
A legjobb magyar dobók: Quigley 15, Horti 14, Honti 11
A csoport másik mérkőzésén:
Ukrajna-Fehéroroszország 51-55 (12-14, 10-13, 13-10, 16-18)
A csoport állása: 1. Fehéroroszország 8 pont/4 mérkőzés, 2. Magyarország 5/3, 3. Ukrajna 4/3, 4. Izrael 4/3, 5. Portugália 3/3
A válogatott további programja az Eb-selejtezőben:
június 27.: Magyarország-Ukrajna, Sopron 18:00
június 30.: Magyarország-Fehéroroszország, Sopron 18:00
július 7.: Portugália-Magyarország, Carcavelos Cascais 19:00
július 11.: Magyarország-Izrael, Sopron 18:00
július 14.: Ukrajna-Magyarország, Juzsnij 17:00