EURO 2012

A spanyolok simán legyőzték a rémesen gyenge franciákat

megosztom

Az Európa-bajnokság harmadik negyeddöntőjén a címvédő és világbajnok Spanyolország azzal a Franciaországgal mérkőzött meg, amelyet tétmeccsen korábban még sosem tudott legyőzni. Ahogy előbb-utóbb minden sorozat, úgy most ez is megszakadt, a spanyolok nagyon könnyen jutottak az elődöntőbe a 100. válogatott meccsét játszó Xabi Alonso duplájával.

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya visszatért a nyitófordulóban az olaszok ellen alkalmazott, klasszikus befejező csatár nélküli felálláshoz, míg Laurent Blanc a védekezés megerősítéséért Nasrit hagyta ki a kezdőből. A védekező kezdőcsapat ellenére a franciák nem vonultak vissza a saját tizenhatosukra, viszonylag magasan igyekeztek felvenni az ellenfelet, a játékteret pedig a félpálya körüli 30 méteres sávba szűkítették, így a rövid passzokra építő, keveset indító spanyolok eleinte nehezebben jutottak előre a labdával.

Xabi Alonso örül a góljának a Spanyolország-Franciaország mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

A vezetést azonban így is megszerezték az első valamire való helyzetükből. A 18. percben a bal oldalon Iniesta szöktette a felfutó Jordi Albát, aki le tudta futni Debuchyt, beívelt a hosszúra, ott pedig teljesen egyedül érkezett a 100. válogatottságát ünneplő Xabi Alonso, aki előre vetődve visszafejelte a labdát a kapu jobb oldalába. (1-0)

A címvédők ezután a félidő túlnyomó részében "lenyelték" a labdát, a franciák helyzetig sem jutottak.

Francia szurkolók a Spanyolország-Franciaország mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

A játék képe a fordulást követően sem változott, néha már-már nevetségessé kezdett válni a mérkőzés. Volt, hogy az ezen a tornán középhátvédet játszó Sergio Ramos felment jobbszélsőnek, ahol a 2010-es világbajnokságon láthattuk sokszor, a spanyolok könnyedén tartogatták a labdát, a franciák pedig nézték.

Laurent Blanc cseréivel próbált változtatni, Nasrit, Ménezt és a Ligue 1 gólkirályát, Giroud-t is pályára küldte, de ettől több helyzetük nem lett a franciáknak. Magabiztosabban tartották meg a labdát, mint korábban, a második félidő második felében gyakorlatilag szerepet cseréltek a csapatok, a spanyolok ekkoriban szinte csak védekeztek, de alig állították őket kihívás elé. A gall válogatott szinte nem is jutott el a Vörös Fúria tizenhatosának közelébe.

Xabi Alonso lő gólt tizenegyesből a Spanyolország-Franciaország mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

A véghajrában a csereként beállt Pedro még kiharcolt egy tizenegyest, amit az állandó ítéletvégrehajtó, Xabi Alonso magabiztosan belőtt, ezzel ő centenáriumát duplával ünnepelte, csapata pedig könnyedén jutott a Portugália elleni, szerdai elődöntőbe.

EURO 2012
Negyeddöntő
Spanyolország-Franciaország 2-0 (1-0)
Donyeck, 45 ezer néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Xabi Alonso (19., 91., a másodikat 11-esből)
sárga lap: Ramos (31.), illetve Cabaye (42.), Menez (76.)
 
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Alba - Xavi, Busquets, Xabi Alonso - Silva (Pedro, 65.), Fabregás (Torres, 67.), Iniesta (Cazorla, 84.)
 
Franciaország: Lloris - Réveillere, Rami, Koscielny, Clichy - Debuchy (Menez, 64.), Cabaye, M'vila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 65.), Ribéry - Benzema

Élő közvetítésünk

Vége a mérkőzésnek, Spanyolország lesz Portugália ellenfele a szerdai elődöntőben.

90+4. perc: Torres kapott labdát a tizenhatoson, nem lőtt egyből, így Koscielny blokkolt.

90+1. perc: GÓÓÓL! Xabi Alonso a kapu jobb oldalába lőtte a balra vetődő Lloris mellett a büntetőt.

90. perc: Tizenegyes! Pedro kapott labdát a tizenhatoson belül, elindult az alapvonal felé, Réveillére hátulról felborította, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.

88. perc: Ribéry harcolt ki szögletet, Nasri a hosszúra ívelte, onnan visszafejelték, de senki nem érte el.

84. perc: Iniesta helyett Cazorla állt be a spanyolokhoz, ezzel nekik is megvolt a harmadik cseréjük.

79. perc: Jön a harmadik francia csere, a Ligue 1 gólkirálya, Olivier Giroud állt be a védekező középpályás M'Vila helyett. Papíron most már teljesen offenzív a gallok felállása, de az eddigi cserék csak a labdabirtoklásra hatottak, a helyzetek számára nem nagyon.

76. perc: Ménez annyira szerette volna a labdát, hogy felborította Jordi Albát a spanyol tizenhatosnál, majd nagyokat káromkodott az ezt lefújó játékvezetőre, ezért megkapta a meccs harmadik sárgáját. Ha továbbjutnak, kihagyja az elődöntőt.

Az utóbbi percekben szerepet cseréltek a csapatok, a franciák tartották rövid passzokkal a labdát, a spanyolok pedig nézték, de ez is elég volt, hogy előbbiek az ellenfél térfelének a közepéig se nagyon jussanak el.

71. perc: Ribéry a bal oldalon tudott ellépni, az alapvonaltól élesen beadott, Casillas ugyan csak másodjára, de megfogta a labdát.

69. perc: Jordi Alba indította Pedrót a bal oldalon, ő Torres elé gurított volna, de Koscielny szögletre mentett.

67. perc: Vicente del Bosque is gyorsan meghúzta a második cseréjét, Torrest állította Fábregas helyére.

66. perc: Lapos bal oldali beadás után mentett Rami Fábregas elől.

65. perc: A spanyolok is cseréltek, David Silva helyett Pedro állt be.

64. perc: Laurent Blanc végre kockáztat, Nasrit és Ménezt is rögtön beküldte, Maloudát és Debuchyt pedig lehívta.

62. perc: Iniesta a bal oldalról a középre induló Fábregast szöktette, aki elé azonban remekül lépett ki a kapujából Lloris, és tisztázott.

61. perc: Újabb bal oldali beadás után nem tudtak felszabadítani a spanyolok, de Cabaye sem tudott kapu felé fordulni, így Sergi Ramos végül mentett.

60. perc: Villantak a franciák! Ribéry megtartotta a bal oldalon a labdát, beadott, középen pedig Debuchy fejelt, nem sokkal a kapu fölé.

59. perc: Xabi Alonso labdát szerzett, majd David Silva és Fábregas segítségével kontrát vezetett. Utóbbi passzolt végül középre a jobb oldalról, de az érkező Iniesta elől mentett Rami.

A közönség is kezdi unni a meccset, hol hullámoznak, hol fütyülnek, hol Ukrajnát éltetik.

Kezd kicsit nevetséges lenni a mérkőzés, az ezen a tornán középhátvédet játszó Sergio Ramos felment jobbszélsőnek, ahol a 2010-es világbajnokságon láthattuk sokszor, a spanyolok az utóbbi percekben könnyedén tartogatták a labdát, a franciák pedig nézték.

54. perc: Ribéry és Benzema ezúttal középen csinált volna akciót, de utóbbi rosszul passzolt.

52. perc: Benzema a jobb oldalra áthúzódó Ribéryhez passzolt a spanyol tizenhatoson belül, de Ramos jó ütemben lépett a szélső elé, és megoldotta a helyzetet.

51. perc: Xabi Alonso távolról lőtt kapura, a elég rosszul, az első félidei félpályás próbálkozása sokkal jobb volt.

50. perc: Hosszú percek mezőnymunkája után a franciák eljutottak a spanyol tizenhatosig, de a két jobbhátvéd, Réveillére és Debuchy nem tudott beadni, végül utóbbi elvesztette a labdát, és felrúgta Jordi Albát.

46. perc: A második félidőt Spanyolország kezdte.

Ahogy várható volt, a spanyolok birtokolták jóval többet a labdát, a franciák pedig védekezésre rendezkedtek be. Ezt azonban nem tették túl mélyen, így nem nagyon kerültek a kapujuk közelébe az ibériaiak. Így gyakorlatilag egyetlen helyzetük volt, azt viszont kihasználták, és megszerezték a vezetést. A franciák erre megpróbáltak reagálni, de a két emberük, aki elöl megtarthatná a labdát, Ribéry és Benzema nagyon tompán játszanak, így egyetlen szabadrúgásból tudtak veszélyeztetni.

Vége az első félidőnek.

45+1. perc: A spanyolok békésen gurigáztak a franciák térfelén, utóbbiak nézték, Rizzoli játékvezető pedig lefújta a félidőt.

43. perc: David Silva kapott volna labdát a tizenhatoson belül a jobb oldalon, de Clichy szépen odaért, és mentett.

42. perc: Cabaye lépett oda keményen Busquetsnek a spanyolok térfelén, sárgát kapott, Ribéry pedig közben átöltözött.

41. perc: Ribéry meze a jobb oldalán kettészakadt, a csapat felszerelésfelelőse pedig már érkezik a vonal mellett az új mezzel.

38. perc: Iniesta ezúttal a jobb oldalon tűnt fel, Fábregassal kényszerítőzött, az elé visszalöbbölt labdát azonban Koscielny szögletre rúgta ki. A sarokrúgás után Piqué teljesen egyedül fejelhetett a tizenegyespont magasságából, ahhoz képest csúnyán a kapu fölé bólintott.

Spanyolország csapata a gól után teljesen megnyugodott, talán túlságosan is, a franciák pedig kicsit bátrabban léptek előre, amikor a labda náluk volt. Igaz, az egyetlen helyzet ebből gyakorlatilag Cabaye szabadrúgása volt.

32. perc: Francia szöglet után Casillas bizonytalanul nyúlt fel a labdáért, de végül össze tudta szedni az ötösön.

32. perc: Ezúttal Cabaye végezte el a szabadrúgást, és el is találta a jobb felsőt, Casillasnak nagyot kellett védenie.

31. perc: Sergio Ramos beállt a lendületben lévő Benzema elé, sárgát kapott, a franciák szabadrúgáshoz jutottak 25 méterre a spanyol kaputól.

29. perc: Ribéry labdavesztése után David Silva Iniestát hozta gólhelyzetbe, de Rami blokkolta a középpályás lövését.

26. perc: Benzema végzett el szabadrúgást 28-30 méterre a spanyol kaputól, de csúnyán a nézőtérre lőtte.

23. perc: David Silva a jobb oldalon forgatta meg a francia védőket, az alapvonaltól visszafelé középre passzolt, de Koscielny bele tudott nyúlni a labdába.

20. perc: Xavi távolról lőtt Lloris kapujára, nem sokkal fölé.

18. perc: GÓÓÓL! Vezet Spanyolország! A bal oldalon Iniesta szöktette a felfutó Jordi Albát, aki le tudta futni Debuchyt, beívelt a hosszúra, ott pedig teljesen egyedül érkezett Xabi Alonso, aki előre vetődve visszafejelte a labdát a kapu jobb oldalába. (1-0)

16. perc: Benzema és Ribéry a bal oldalon próbálták feltörni a spanyol védelmet, de előbbi pontatlan passza miatt csak egy bedobást tudtak kiharcolni.

14. perc: David Silva a jobb oldalon viszonylag szabadon kapott labdát, kis szerencsével a felfutó Arbeloához is eljuttatta, de a jobbhátvéd ellőtte keresztbe a tizenhatoson belül, valószínűleg arra számított, hogy valaki érkezik középen.

A francia válogatottban hemzsegnek a védekező típusú játékosok, de nem vonultak vissza a saját tizenhatosukra, viszonylag magasan igyekeznek felvenni a spanyolokat, a játékteret pedig a félpálya körüli 30 méteres sávba szűkítik, a spanyolok pedig eddig nem nagyon próbálkoztak szöktetésekkel, hosszú labdákkal, szokás szerint passzolgattak, ami a sűrű mezőnyben előrefelé nem egyszerű.

8. perc: Xabi Alonso labdát szerzett a félpályánál, majd rá jellemző módon bátran kapura is lőtt, és bár Lloris egy kicsit kint állt, vissza tudott lépni, és lehúzta a játékszert.

6. perc: Fábregas egy előrelöbbölt labdára indult, a tizenhatoson belül Clichy szorításában elesett, majd büntetőt reklamált, a játékvezető azonban nem sípolt. Visszajátszás alapján is nehéz eldönteni, hogy a két játékos lábai összeértek-e.

4. perc: A kezdőcsapatuk összeállításához képest meglepően magasan védekező franciáké volt az első lehetőségecske, Cabaye Benzemát szöktette volna középen, de Ramos odaért, és a csatárról kipattant a labda.

1. perc: Franciaország kezdte a mérkőzést.

20:44 - A franciák szintén 1-1-es döntetlennel nyitottak Anglia ellen, ez után 2-0-ra verték a társrendező Ukrajnát, végül 2-0-ra kikaptak Svédországtól, és 4 pontot szerezve, második helyen jutottak tovább a D csoportból.

20:42 - A spanyolok Olaszországgal 1-1-es döntetlent játszottak, majd Írországot 4-0-ra, Horvátországot pedig 1-0-ra győzték le a C csoportban, amelyet így 7 ponttal megnyertek.

20:40 - Meglepő lett volna, ha Laurent Blanc offenzív felállást választ a franciák oldalán, de azért az sem volt várható, hogy Samir Nasrit kihagyja a kezdőből, és gyakorlatilag csak Franck Ribéryt, valamint Karim Benzemát küldi pályára az egyértelműen támadó szellemű játékosai közül. Nos, amint azt lejjebb is láthatjátok, ez történt.

20:35 - Vicente del Bosque az Olaszország ellen már kipróbált középcsatár nélküli játékhoz tért vissza, Cesc Fabregas játszik majd a támadósor közepén.

EURO 2012
Negyeddöntő
Spanyolország-Franciaország
Donbass Aréna, Donyeck, vezeti: Nicola Rizzoli (olasz)
 
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xavi, Busquets, Xabi Alonso - Silva (Pedro, 65.) Fábregas (Torres, 67.), Iniesta (Cazorla, 84.)
Cserejátékosok: Valdes, Reina, Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Cazorla, Navas, Pedro, Torres, Negredo, Mata, Llorente
 
Franciaország: Lloris - Réveillére, Rami, Koscielny, Clichy - Debuchy (Ménez, 64.), Cabaye, M'Vila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 64.), Ribéry - Benzema
Cserejátékosok: Mandanda, Carrasso, Evra, Valbuena, Nasri, Matuidi, Ménez, Diarra, Martin, Ben Arfa, Giroud
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!
  • Spanyolország - Franciaország 2012-06-23 20:45:00
  • Anglia - Olaszország 2012-06-24 20:45:00

 

megosztom