Debrecen

Sidibe reméli, hogy egyszerre lehet a pályán Coulibaly-val

A 31 esztendős szenegáli támadó négy és fél év után tért vissza egykori csapatához, az egykori debrecni közönségkedvencnek azonban meg kell majd küzdenie a csapatba kerülésért.

Már csak azért is, mert Kondás Elemér együttesében futballozik az NB I gólkirálya, Adamo Coulibaly, akit sokan hasonló stílusú játékosnak tartanak mint Sidibe-t. A szenegáli játékos azonban nem így látja a dolgot, véleménye szerint akár egyszerre is pályán lehetnek a francia csatárral.

Sidibe jól ismeri Coulibaly-t, szerint jól meg is férnének egymás mellett /

"Couly-t nagyon jól ismerem, mert mikor a St. Truidenhez kerültem, ő már ott volt. Szerintem nem ugyanolyan stílusban futballozunk. Én inkább olyan típusú támadó vagyok, aki visszalép a labdáért és megtartja, míg a középpályások csatlakoznak, vagy éppen lefejeli, lecsúsztatja a másik csatárnak. Mellettem mindig volt egy olyan támadó, aki inkább beindul, befut a védők mögé. Ilyen volt anno Bogdanovics vagy Brnovics. Couly más stílusban játszik, ő, ha elkéri a labdát, próbálja magának lejátszani a helyzeteket, vagy a védőket lefutva kerül ziccerbe. A befejezésekhez nekem inkább beadások kellenek, mert a fejjátékom mindig is erős volt, neki meg hosszú indítások, amiért futhat. Szóval akár egymás mellett is megférnénk a pályán Adamóval. Remélem, lesz rá alkalom, hogy kipróbáljuk." - mondta Ibrahime Sidibe a dehir.hu-nak adott interjújában.

A 31 éves játékos az elmúlt négy és fél évben Belgiumban légióskodott,  az élvonalbeli Sint-Truidenhez 2008 januárjában szerződött, a csapat akkor ugyan kiesett az élvonalból, de rögtön vissza is került Sidibe hathatós segítségével, aki 21 gólt szerzett. A következő évben a belga bajnokságban - az azóta a Chelsea-be igazolt Lukaku mögött - második lett a góllövőlistán 15 találattal.

Sidibe a legutóbbi szezonban a Beerschotban és a Wasterlóban szerepelt, összesen kilencszer volt eredményes. Belgiumi pályafutása alatt 52 gólt szerzett.

"Rengeteget tanultam Belgiumban. Az ottani bajnokság azért más színvonalú, mint a magyar. Úgy érzem, tapasztaltabb, rutinosabb játékos lettem. Talán úgy fogalmaznék, jobban ismerem a testem, mint azelőtt, mint ahogy a teljesítőképességem határait is. Technikailag nyilván már nem nagyon fejlődik az ember ebben a korban, de a taktikát, a gondolkodásmódot illetően sokat tanultam. Korábban játszottam Ausztriában, aztán Magyarországon, legutóbb Belgiumban, mind-mind nagyon tanulságos volt. Azt mondanám, komplexebb futballista lettem, így harmincon túl".

A veretlenül bajnokságot nyert Debrecen együttese a hét elején kezdte meg felkészülését a következő évadra.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!