Magyar foci

Rodenbücher szerint masszív középcsapat lehet a Pápa

  • Horváth Kristóf

Rodenbücher István tavaly szeptemberben igazolt a Ferencvárosból a Lombard Pápához. A 28 éves belső védő úgy érzi, jó döntést hozott, amikor maga mögött hagyta a fővárost.

"Mindenképpen megérte átigazolni, mert a Ferencvárosban nem igazán kaptam játéklehetőséget – mondta a szekszárdi születésű hátvéd a hatharom.com-nak. -  Pápán pedig lehetőségem volt ismét játszani, bár néhány mérkőzésen itt is kiszorultam, utána újra lehetőséget kaptam. Természetesen teljesen más itt élni, mint Pesten, sokkal nyugodtabb a légkör.

A Lombard Pápa az őszi szezont 15., kiesést jelentő helyen fejezte be a tabellán. Tavasszal azonban erőre kapott, így végül is simán maradt bent az első osztályban. A játékos úgy érzi, a védelem igazán összeállt a szezon második felében.

„Szerintem azért is jöttek jobban az eredmények, mert az életünkért játszottunk. Mindenki átérezte azt a nyomást, ami nehezedett a csapatra. NB I-es játékosok akartunk maradni, ki-ki meccseken tavasszal már nem ikszeltünk, hanem sikerült nyernünk. A másik kulcs az volt, hogy nagyon kevés gólt kaptunk, bár keveset is lőttünk. Természetesen megnyugtató a védők számára, hogy egy ilyen jó kapus áll mögöttünk, mint Szűcs Lajos. Irányít a kapuból, nagyon sokat segít, igazi vezéregyénisége a Pápának.”

A csapat szerdán kezdte meg a nyári felkészülést abban a reményben, hogy a következő bajnokságban nem lesznek kiesési gondjai. Rodenbüchert még szerződés köti a Lombardhoz, így minden bizonnyal marad Pápán.

„Három és fél hét szünetünk volt, mindenki ki tudta pihenni magát, de igazán ennyi idő alatt nem tudunk leengedni. Most nekifogtunk az alapozásnak, amit nem nulláról kellett senkinek sem kezdenie. A felkészülés kezdetére mindenki jó állapotban lesz. Az a célunk, hogy masszív középcsapat legyünk. A vezetőség is megtesz mindent, bár neveket még nem tudunk, megerősítik a csapatot, főleg támadóposzton. Nekem is vannak vetélytársaim, van több belső védő, remélem, helyem lesz a csapatban. Ha rajtam múlik és állandó játéklehetőséghez jutok, kitöltöm a még két évre szóló szerződésemet.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!