Kosárlabda

Csak négy magyar csapat indulhat a nemzetközi kupákban

  • MTI

A hat nemzetközi kupaindulásra vonatkozó jelentkezésből csak négy klub nevezését támogatta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) pénteki elnökségi ülésén.

A MOKSZ vezető testülete a bajnokságban harmadik Pécs 2010 és nyolcadik Baja Európa Liga-indulását nem fogadta el.

Az elnökség ugyanakkor támogatta a nőknél a bajnok Győr és az ezüstérmes Sopron Euroliga-, illetve a férfiaknál a bajnok Szolnok és a negyedik Körmend Eurochallenge Kupa-nevezését.

Az elmúlt idényben a női Euroligában szintén a Sopron és a Győr küzdött - egyik gárda sem jutott be a rájátszásba -, a női EK-ban nem volt magyar induló. A férfi Eurochallenge Kupában az Atomerőmű a csoportkör végén búcsúzott, míg a Szolnok beverekedte magát a debreceni négyes döntőbe, s ott végül negyedik lett.