EURO 2012

Ronaldo két kapufa után elődöntőbe fejelte a portugálokat

Megkezdődött az egyenes kieséses szakasz az Európa-bajnokságon, a meglepetésre az A csoportot megnyerő Csehország a B jelű halálcsoportból továbbjutó Portugáliával mérkőzött meg Varsóban. A Cristiano Ronaldo vezette portugálok szinte végig nagy fölényben játszottak, és megérdemelten nyertek.

Hatalmas erőbedobással, támadásban nagyon intenzíven kezdték a mérkőzést a csehek, ám az első negyedóra elteltével a portugál csapat átvette az irányítást. A 20. perctől a cseh együttes energiáját és figyelmét szinte teljes egészében lekötötte a védekezés, igaz, néhányszor sikerült gyors ellentámadást vezetnie, a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A legközelebb Milan Baros járt a gólszerzéshez, aki egy alkalommal csak centikkel maradt le Darida jobb oldali beadásáról.

A másik oldalon Cristiano Ronaldo három alkalommal is veszélyeztetett: előbb látványos, ollózós mozdulattal próbált gólt szerezni, majd egy 30 méteres szabadrúgást zúdított valamivel a kapu mellé, a félidő utolsó percében pedig egy zseniális megmozdulás után a bal kapufát találta telibe.

Cristiano Ronaldo örül a góljának a Csehország-Portugália mérkőzésen 2012-ben az Európa-bajnokságon.

A második játékrészt óriási lendülettel kezdték meg a portugálok, Ronaldo 22 méteres szabadrúgása újra a bal oldali kapufáról pördült mellé. A csehek gyakorlatilag nem tudtak eljutni az ellenfél kapujáig, első kontratámadásukat csaknem 15 perc elteltével tudták vezetni, miután a csereként beálló Almeida gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A folytatásban a portugálok számos lehetőséget kidolgoztak, s próbálkozásaiknak 11 perccel a rendes játékidő letelte előtt meg is lett az eredménye: a mezőny legjobbja, Cristiano Ronaldo Moutinho jobb oldali beadása után a hosszúról érkezve belépett Gebre Selassie elé, és vetődve a földre fejelt, onnan pedig a kapuba pattant a labda. (0-1)

Paulo Bento tanítványai a lefújásig már csak az előny megtartására törekedtek, a nehézkesen támadó cseheknek nem sikerült az egyenlítés, így búcsúzni kényszerültek. Portugália tehát az első elődöntős, a négy között a spanyol-francia párharc győztesével mérkőzik.

EURO 2012
Negyeddöntő
Csehország-Portugália 0-1 (0-0)
Varsó, 54 ezer néző, v.: Howard Webb (angol)
gólszerző: C. Ronaldo (79.)
sárga lap: Nani (26.), Veloso (27.), illetve Limbersky (90.)
 
Csehország: Cech - Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky - Jiracek, Hübschman (Pekhart, 86.), Plasil, Pilar - Darida (Rezek, 61.) - Baros
 
Portugália: Rui Patricio - Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao - Raul Meireles (Rolando, 88.), Veloso, Moutinho - Nani (Custodio, 84.), Postiga (Almeida, 40.), Ronaldo
Portugália a győzelmével elődöntős.

Élő közvetítésünk

Vége a mérkőzésnek, Portugália Cristiano Ronaldo góljával elődöntős!

90+4. perc: Nem lett veszély a szögletből, labdát szereztek a portugálok, de Pereira nem lőtt az üres kapura, igaz, így is megtarhatták a játékszert.

90+3. perc: Cseh szöglet, Cech is előre ment.

90+2. perc: Ronaldo bal oldali beadása után Almeida erőszakos volt középen, de szerelni tudták a belső védők.

90+1. perc: 4 perc lesz a hosszabbítás.

90. perc: Limbersky harcolta ki az első sárgát a portugáloknál, ő kapta az elsőt a cseheknél. Ha valami csoda folytán továbbjutnának, nem játszhatna az elődöntőben.

88. perc: Cristiano Ronaldo elesett Gebre Selassie mellett a tizenhatoson belül, Webb - jogosan - továbbot intett. Meireles helyett Rolando állt be a portugálokhoz.

86. perc: Michal Bílek is változtatott, Pekhart érkezett Hübschman helyett.

84. perc: Védekezőbb felállásra váltottak a portugálok, Nani helyett állt be Custódio.

83. perc: Nani egy kötényben átküldött passzal szöktette Joao Pereirát, ő a tizenhatosra érve lőtt, Cech nagy bravúrral védett.

79. perc: GÓÓÓL! Megérdemelten vezetnek a portugálok! Cristiano Ronaldo Moutinho jobb oldali beadása után a hosszúról érkezve belépett Gebre Selassie elé, és vetődve a földre fejelt, onnan pedig a kapuba pattant a labda. (0-1)

79. perc: Jirácek labdaszerzés után Moutinhót lefutotta, Pereirát megkerülte, de a beadását könnyen szerezte meg Rui Patrício.

77. perc: Nani nagyon éles szögből, gyengén lőtt Cech kezébe.

75. perc: Meireles nagyszerűen szöktette Nanit, Kadlec azonban hatalmasat mentett a portugál szélső lövésénél.

72. perc: Ronaldo meg tudta tartani a labdát a cseh tizenhatoson belül, Meireles elé kotorta, de a középpályás megint szörnyen lőtt.

Kicsit fáradni látszanak a csapatok, így az egyik kapu előtt sem nagyon voltak helyzetek az utóbbi percekben. A legérdekesebb talán az volt, hogy melyik kapus hogy kezeli lábbal a hazaadásokat. Ebből a szempontból Cech ügyesebbnek tűnik, Rui Patrício talán zavarba hozható.

70. perc: Meireles maradt lent Baros kisebb belépője után, de ő is folytatni tudja.

68. perc: Kadlec visszatért, Cristiano Ronaldo pedig a saját combjára perdített Nani beadása után, így kiment a labda.

66. perc: Egy Cristiano Ronaldónak szánt ívelésre Cech kilépett és elütötte, de a térdével saját védőjét, Kadlecet is, aki a földön maradt.

64. perc: Rövid cseh felszabadítás után Moutinho a tizenhatoson kívülről lőtt, Cech megint nagyot védett.

63. perc: Az egész Eb-n indiszponált Baros megpróbálkozott egy lövéssel, a nézőtérre küldte a labdát.

61. perc: Cseréltek a csehek, Rezek állt be Darida helyett.

59. perc: Pilar villant a csehektől, Joao Pereirát és Pepét is szépen hagyta ott, de a beadása már nem volt pontos.

58. perc: Hugo Almeida lesről fejelt a cseh kapuba Nani beadása után.

57. perc: Portugál labdaszerzés után Nani majdnem elszórta a játékszert, de végül lőni tudott, Cech azonban leért a jobb alsóra.

56. perc: Szöglet után nem tudtak felszabadítani a cseh védők, Meireles messze fölé lőtt.

54. perc: Meireles jól szöktette Cristiano Ronaldót, ő a kapu fölé lőtt.

A portugálok sokkal határozottabban kezdték a második játékrészt, veszélyesebbek is voltak idáig, a csehek alig tudták megtartani a labdát az ellenfél térfelén.

49. perc: Újabb kapufa! Cristiano Ronaldo az újabb szabadrúgásból megint a bal kapufát találta el.

49. perc: Cristiano Ronaldo harcolt ki szabadrúgást jó 30 méterre a cseh kaputól. Rálőtte, Darida a a sorfalban kézzel ért a labdához, újabb szabadrúgás, közelebbről.

46. perc: Portugália kezdte a második félidőt, és Almeida rögtön nagy helyzetben fejelhetett, de fölé ment a labda.

Howard Webb lefújta az első félidőt. A meccs első szakaszában Csehország volt aktívabb az előrejátékban, de a legveszélyesebb helyzetüket akkor tudták kialakítani, amikor már Portugália irányította a játékot. Ekkor Baros centikkel maradt le Darida beadásáról. A másik oldalon Cristiano Ronaldóról szólt a támadójáték, a Real Madrid csatára egy szép ollózással veszélyeztetett, majd a kapufát is eltalálta.

45+1. perc: Cristiano Ronaldo, aki eddig is rengeteg kapufát lőtt, megint eltalálta a tartóoszlopot. Kissé a jobb oldalon érkezett a kapu elé egy ívelésre, mellel levette, lefordult Kadlecről, majd a bal kapufa tövére lőtt.

44. perc: A középre érkező Nani elesett a védője mellett, tizenegyest reklamált, teljesen jogtalanul.

42. perc: Nani nagyon rosszul adott be jobbról Sivok könnyedén fejelte Cechnek a labdát.

40. perc: Hugo Almeida állt be Postiga helyett, a korábbi Werder Bremen-, jelenlegi Besiktas-csatár először lépett pályára az Eb-n.

39. perc: Hélder Postiga sprintre indult volna, de meghúzódott a cseh térfél közepén, valószínűleg nem fogja folytatni.

Az utóbbi időben átvették az irányítást a portugálok, voltak is veszélyesnek tűnő kombinációik, de eddig mindig odaért egy cseh láb, fej vagy Cech keze. Mostanában inkább a csehek próbálkoztak kontrákkal, ezek nem voltak veszélyesek.

35. perc: Limbersky szabálytalansága után Cristiano Ronaldo végzett el szabadrúgást kissé a jobb oldalról, úgy 30 méterről. A hosszú alsó mellé lőtt.

33. perc: Moutinho szöglete majd második beívelése után is röviden szabadítottak fel a csehek, végül Cristiano Ronaldo ollózott 8 méterre a kaputól, mellé.

31. perc: Nani Postigával kényszerítőzött volna a jobb oldalon, egy becsúszó cseh védő Cechhez juttatta a labdát.

28. perc: Gebre Selassie tudott ellépni a jobb oldalon, a tizenhatoson belülről lőtt középre, Pepe nagyot mentett.

27. perc: Két gyors sárgát összeszedtek a portugálok. Nani rúgta is, ütötte is Limberskyt, Miguel Veloso csak rúgta Plasilt. Mindkettő jogos volt.

25. perc: Ronaldo kapott remek labdát középen, kissé jobbról lőtt, Cech nagyot védett, de a játékvezető kifelé fújt, mert Ronaldo mellett gyanúsan esett el Limbersky.

24. perc: Coentrao kissé mélyről, a bal oldalról ívelt középre, kapura kanyarodott a labda, de Cech lehúzta.

A varsói stadion gyepén már meglátszik, hogy három mérkőzést lejátszottak rajta, nincs tökéletes állapotban. Foltokban már kikopott a fű, a játékosok pedig elég sokat csúszkálnak. Pedig még egy mérkőzés lesz itt, az egyik elődöntő.

22. perc: Baros a jobb oldalról ívelt középre, a léc felett átszállt a labda, Pilarnak pedig nem lett jó a hosszún.

20. perc: Ronaldo szögletet harcolt ki, majd a kapu előtt összeakadt Jirácekkel, de Howard Webb rendet tudott tenni.

19. perc: Darida ment el a jobb oldalon, laposan középre tekert, Baros alig maradt le a labdáról a kapu előtt.

Labda nélkül eddig mindkét csapat masszívan zárt vissza a saját térfelére, talán a csehek védekeztek valamivel magasabban, de így is magabiztosan tartottál távol a kapujuktól Ronaldóékat.

15. perc: Pilar adott be a bal oldalról, pontatlanul. A portugál védők mentettek.

14. perc: Gebre Selassie a saját térfelén, középen szöktette hosszan magát, de Meirelestől Cechig pattant a labda.

14. perc: Postiga birkózott egyet Sivokkal a labdáért a cseh kaputól negyven méterre, de a védő megoldotta a helyzetet.

12. perc: Moutinho eresztette el az első lövést, ami eljutott a kapuig, Cech könnyen védett.

11. perc: Gyorsan ráunt a közönség a meccsre, máris hullámoznak. Közben Nani bal oldali beadását fejelte ki Sivok.

10. perc: Nani lerántotta Limberskyt a cseh térfélen a szögletzászlónál, ezt pedig a balhátvéd zokon vette. Kicsit összevitatkoztak, de az asszisztens közbelépett.

8. perc: A szöglet nem lett veszélyes, a portugálok kontrázhattak volna, de a középpályán elszórták a labdát, ami után Cristiano Ronaldo látványosan kifejezte csalódottságát, a közönség pedig kifütyülte.

7. perc: Labdát szereztek a csehek a bal oldalon, az oda áthúzódó Jirácek pedig lőtt, blokkról került szögletre a labda.

A csehek kezdtek aktívabban, ami az előrejátékot illeti, a portugálok amolyan "Bentósan" hátrahúzódtak, és várják a kontralehetőségeket.

2. perc: Darida és Plasil próbált kényszerítőzni a portugál tizenhatosnál, de Joao Pereira mentett előbbi elől.

1. perc: Csehország kezdte a mérkőzést.

20:44 - Portugália a B csoportban kikapott 1-0-ra Németországtól, majd legyőzte 3-2-re Dániát, illetve 2-1-re Hollandiát, ezzel a hibátlan németek mögött a második helyen jutott tovább.

20:41 - Csehország az A csoportban előbb 4-1-re kikapott Oroszországtól, majd 2-1-re nyert Görögország és 1-0-ra a társházigazda Lengyelország ellen, ezzel megnyerte a kvartettet, az Eb-történelem során elsőként negatív gólkülönbséggel.

20:40 - A portugáloknál nem találunk meglepetést a kezdőcsapatban, eddigi mérkőzéseiken is ugyanebben az összeállításban kezdtek, Csehország együttesébe ugyanakkor nem került be Tomás Rosicky, aki még a Görögország elleni második csoportmérkőzésen sérült meg. Noha szerdán azt mondta, javult az állapota, úgy tűnik, ahhoz mégsem eleget, hogy végigjátssza a mérkőzést.

EURO 2012
Negyeddöntő
Csehország-Portugália
Nemzeti Stadion, Varsó, vezeti: Howard Webb (angol)
 
Csehország: Cech - Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky - Hübschmann, Plasil - Jirácek, Darida (Rezek, 61.), Pilar - Baros
Cserejátékosok: Lastuvka, Drobny, Suchy, Hubnik, Rajtoral, Rezek, Rosicky, Petrzela, Kolar, Necid, Pekhart, Lafata
 
Portugália: Rui Patrício - Joao Pereira, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao - Raul Meireles, Miguel Veloso, Joao Moutinho - Nani (Custódio, 84.), Hélder Postiga (Hugo Almeida, 40.), Cristiano Ronaldo
Cserejátékosok: Eduardo, Beto, Ricardo Costa, Rolando, Miguel Lopes, Custódio, Quaresma, Rúben Micael, Hugo Viana, Hugo Almeida, Nélson Oliveira, Varela
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!