EURO 2012

Paulo Bento a spanyolokat vagy a franciákat is legyőzné

Portugália együttese jutott elsőként az Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután a csütörtöki negyeddöntőben 1-0-ra legyőzte Csehország válogatottját. Paulo Bento, a győztes csapat szövetségi kapitánya szerint az első húsz perc kivételével tökéletesen kontrollálták a mérkőzést.

Paulo Bento és Cristiano Ronaldo a Portugália-Hollandia mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

"Az első félidő eleje nagyon intenzív volt, de remekül reagáltunk a csehek játékára" - összegezte röviden a portugál kapitány azt az időszakot, amikor Csehország játszott támadóbb szellemben. "Ezért is érdemeltük meg a győzelmet, végig határozottak voltunk védekezésben. Nem kezdtünk olyan jól támadásban, mint korábban. Amikor meg tudtuk tartani a labdát, dominálni tudtunk. Gyorsabbak voltunk, a második félidőben pedig nagyszerűen játszottunk. Domináltunk, ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy ki is használjuk a helyzeteinket. Az egy nap pihenő, amivel a cseheknek több jutott, nem látszott a mérkőzésen, egyszerűen jobbak voltunk."

  • Németország - Görögország 2012-06-22 20:45:00
  • Spanyolország - Franciaország 2012-06-23 20:45:00
  • Anglia - Olaszország 2012-06-24 20:45:00

Paulo Bento a következő körre is teljes optimizmussal készül: "Spanyolország vagy Franciaország ellen is csak a győzelem lehet a célunk. Az ilyen tornák elődöntőiben mindig nagyon erős, szervezett csapatok játszanak, ezért nem is kívánunk senkit ellenfélnek. A lényeg, hogy ki tudjuk pihenni magunkat. Rengeteget dolgoztunk, és nem aggódtam a játékosaim miatt, mivel keményen készültek. A 23-as keretem minden játékosomban bízom. Ma egy játékosunk megsérült, és a helyére érkező megmutatta, hogy mire képes, ezért nem aggódok."

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!