Jégkorong

Néhány év múlva két jégcsarnok lesz Miskolcon

  • MTI
megosztom

Mivel Miskolc jégkorongsportja már kinőtte a helyi jégcsarnokot, hamarosan befedik a komplexum melletti nyitott műjégpályát, így néhány év múlva két fedett jégcsarnok szolgálja majd a megyeszékhelyen sportoló fiatalokat.

A döntést Kriza Ákos polgármester jelentette be csütörtökön a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségének- első alkalommal a városban rendezett - kihelyezett ülése után.

"A szövetség minden segítséget megad az elmúlt idényt három ezüstéremmel záró Miskolci Jegesmedvéknek, valamint a hokival is foglalkozó városi sportiskolának ahhoz, hogy a sportágat minél magasabb szintre emeljék" - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Németh Miklós MJSZ-elnök.

Kovács Zoltán főtitkár a Kontinentális Kupa szombati, budapesti sorsolása kapcsán közölte: az október 19-21. között sorra kerülő négyes torna megrendezésére a miskolciak mellett egy finn, valamint egy lett klub kandidált, és bíznak a magyar pályázat sikerében. A negyedik résztvevő a selejtező előző körének a győztese lesz.

megosztom