Diósgyőr

EL-és válogatott mérkőzéseket is álmodnak a felújításra váró DVTK-stadionba

Dudás Hunor, a Diósgyőr ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta, hamarosan elkezdik a stadion bővítését, és a klub utánpótlás-nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek a jövőben.

"Több fontos tervünk is van a következő évre. Bevezetjük a DVTK klubkártyát, kibővítjük a Diósgyőri Stadiont, és még nagyobb hangsúlyt helyezünk az utánpótlás-nevelésre" - kezdte mondandóját a dvtk.eu-nak az ügyvezető, majd részletesen is beszélt a várható fejlesztésekről. "A következő év legnagyobb lépése a klubépítés szempontjából a klubkártya bevezetése, aminek előkészítése már folyik. A DVTK-kártya tulajdonképpen egy plasztik kedvezménykártya, amely segítségével a programhoz csatlakozott üzletekben vásárláskor kedvezményt kapnak a kártyatulajdonosok, és egyúttal a DVTK is bevételhez jut. Azért tartom fontosnak a klubkártya bevezetését, mert ezzel várhatóan növelni tudjuk a klub költségvetését és a szurkolók még jobban kötődni tudnak a DVTK-hoz. A kártya segítségével nem csak szórakoztatni tudjuk a szurkolóinkat, hanem partnereink segítségével kedvezményeket is tudunk biztosítani. Remélhetőleg a DVTK-család minden tagjának örömet tudunk szerezni."

Dudás Hunor elmondta, a stadionbővítés ügyében beadták a pályázatot, jelenleg az MLSZ zöld jelzésére várnak. A tervek alapján egy korszerű, minden igényt kielégítő, nemzetközi, válogatott mérkőzések rendezésére is alkalmas stadiont álmodtak meg.

"Egy nagyobb, több ülőhellyel rendelkező, az UEFA minősítési rendszerében háromcsillagos szintű stadionná szeretnénk bővíteni a jelenlegi Diósgyőri Stadiont az önkormányzattal közösen. Fontos megemlíteni, hogy csak közösen sikerülhet az önerő megteremtése és a TAO-s pénzek összegyűjtése. A kibővített és felújított stadion lehetővé tenné, hogy a selejtezőket és a csoportmérkőzéseket hazai pályán rendezzük az Európa Ligában, ha jogot szerzünk az indulásra, továbbá, vendégül tudnánk látni a magyar labdarúgó-válogatottat, és az utánpótlás-válogatottak mérkőzéseit is meg lehetne Miskolcon rendezni. A tervek még képlékenyek a végleges költségvetés hiányában, de elképzelésünk szerint aréna típusúvá változtatnánk a stadiont. Ehhez arra van szükség, hogy az önkormányzattal közösen új helyszínt találjunk a rekortánnak, mert enélkül veszélybe kerülhet az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása. Legelső és legfontosabb lépés a játéktér eltolása a napos oldal felé. A centerpálya talaja a hetvenes évek vége óta nem volt felújítva, ami miatt időnként hiába próbálkoztunk a rövidpasszos játékkal, dadogott a labda. Egy klubvezetőnek könnyebb azt mondani, hogy a játékosok nem passzoltak pontosan, de be kellett látnom, hogy szükség van a felújításra. Egy automata öntözőberendezéssel ellátott, alácsövezett és fűthető pálya szerepel a tervekben, tekintettel arra, hogy a 2013-2014-es bajnokságtól csak fűtött pályákon lehet NB I-es mérkőzéseket rendezni. A pályákat - beleértve az edzőpályákat is - nem csak megépíteni, hanem gondozni is kell, ezért különböző gépekre is pályáztunk, mert anélkül rövid idő alatt visszaesne a gyep minősége a jelenlegi szintre."

"Ami a nézők kiszolgálását illeti, a régi tribün elé, a megszűnő futópályára építenénk egy, a jelenleginél sokkal nagyobb lelátót, ahol több szurkoló élvezhetné a mérkőzéseket és itt foglalnának helyet a VIP-vendégek és a sajtó munkatársai is. A régi tribün pedig némi átalakítással megmaradna kiszolgáló épületnek, ahol az UEFA előírásai szerint alakítanánk ki az orvosi- és doppingszobát, médiaközpontot és a többi helyiséget."

Bár még nem tudni, hogy mikor kezdődhet el a felújítás, a hátáridőt már kitűzték. "Előbb meg kell nyerni a pályázatot, ki kell választani a kivitelezőt, véglegesíteni kell a költségvetést és össze kell gyűjteni a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat. Az biztos, ha nyerünk a pályázaton, akkor 2013. június végéig be kell fejeznünk minden építkezést."

Dudás Hunor ezután szakmai dolgokról, a csapat várható megerősítéséről beszélt. "A piac felmérése, a puhatolózó tárgyalások már a téli átigazolási szezon lezárulta után elkezdődtek, azaz valójában meg sem álltak. Meg szeretnénk erősíteni a keretet, és nem kell szakembernek lenni, mert mindenki láthatta, aki figyelemmel kísérte a DVTK szereplését, hogy elsősorban a kapuba, a védelem közepére és a csatársorba keresünk embereket. Ahogy a klub fejlődik, olyan ütemben kell a csapatnak is fejlődnie."

"Az igazolásoknál továbbra is lejárt szerződésű labdarúgókban gondolkodunk, mert nem tudunk egyszerre infrastruktúrát fejleszteni, és élő szerződésű játékosokat kivásárolni. Ez a nagy hátrányunk a vetélytársakkal szemben. Annak függvényében, hogy hogyan sikerül az erősítés, végső megoldásként kölcsönbe is hozhatunk játékost, de akkor is csak kifejezetten hiányposztra, mert általában ez a megoldás nem szolgálja a klub érdekét. Az igazolások gyakorlatán nem változtattunk, Sisa Tibor vezetőedzőnek, Szentes Lázár szakmai igazgatónak és nekem, mint ügyvezető igazgatónak is vétójogom van, csak olyan játékos érkezik Diósgyőrbe, akinek igazolására mindhárman rábólintottunk."

"Az új játékosok kiválasztásánál az anyagiak mellett a szakmai szempontok a döntőek, az, hogy magyar vagy külföldi a játékos, az indifferens. Az erősítéseknél kell szót ejteni az utánpótlás-nevelésről, ami minimum két aspektusból fontos. Ha ki tudjuk - csúnya szóval - termelni a jövő nagy játékosait, az a költségvetésünket is kevésbé terheli meg, ugyanakkor morálisan is kedvezően hat minden utánpótlás-játékosra, mert látják, van értelme dolgozni, van út felfelé és be lehet kerülni az első csapat keretébe. Ennek érdekében az előttünk álló évben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a fiatal labdarúgók nevelésére. Az utánpótlásban egységes képzési rendszert szeretnénk kialakítani, és még tovább szeretnénk lépni az akadémiai jellegű képzésben, minek keretében a DVTK is részt vesz a Petőfi kollégium felújításában, ahol jelenleg is élnek a Miskolctól távolabbról származó fiatal focisták. Szentiványi József személyében van már vezető játékosmegfigyelőnk, aki most alakítja ki megfigyelői hálózatát így már nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyén tudjuk rajta tartani a szemünket. A téli teremtorna-sorozat mintegy folytatásaként folyamatban van egy négycsapatos, nagypályás utánpótlás-torna szervezése, amelyre terveink szerint az ősz elején kerül sor. Az előttünk álló bajnokságban szeretnénk minden utánpótlás-csapatunkat eljuttatni egy-egy komoly tornára, ami úgyszintén hozzájárul a játékosok fejlődéséhez."

A vezetőség akkor tűzi ki célt a 2012-2013-as bajnokságra, ha már kialakult a végleges keret, de az előző szezonnál mindenképpen jobbat várnak. "Az biztos, a tavalyi hetedik helynél csak jobbat tudok elképzelni."