EURO 2012

Az angol sajtó szerint igazságszolgáltatás történt

  • MTI
megosztom

Érthető módon általában elnéző hangnemben tárgyalja a szerdai brit sajtó, hogy a magyar játékvezető az előző esti mérkőzésen nem adta meg az ukrán Marko Devics gólját Anglia ellen, jóllehet a labda a visszajátszások alapján egyértelműen túljutott a gólvonalon.

A brit lapok szerint néha kell egy kis szerencse

A brit kommentárokban visszatérő elem, hogy sok hasonló eset után, amelyeknek Anglia volt a kárvallottja, ezúttal ideje volt, hogy a szerencse az angol válogatott mellé álljon. A lapok ugyanakkor elismerik azt is, hogy ezek után elkerülhetetlennek tűnik az UEFA által eddig ellenzett gólvonal-technológia - vagyis a hasonló esetek megakadályozására alkalmas kamerarendszer - meghonosítása.

A Daily Mail szerdai meccsértékelője szerint az angol szurkolók arra a következtetésre juthatnak, hogy "megtörtént az igazságszolgáltatás", miután Kassai Viktor játékvezető és segítői nem vették észre, hogy Devics lövése már a kapuban volt, mielőtt John Terry kivágta a labdát.

A lap felidézi, hogy a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon Frank Lampard Németországnak lőtt gólját nézte el hasonló módon a Jorge Larrionda vezette uruguayi játékvezetői hármas, és ezután az angolok vesztettek és kiestek. Most azonban Anglia járt jól - teszi hozzá a szerző - annak ellenére, hogy azóta két további taggal egészült ki a játékvezetői csapat, és a két új segítő a gólvonal meghosszabbításán áll, pontosan az ilyen incidensek elkerülésére.

A Daily Mail azt jósolja, hogy a tévedéseknek ez a fajtája lesz az, amely elősegíti a gólvonal-technológia bevezetésének jóváhagyását. A lap szerint 2010-ben Larrionda a favoritok között szerepelt a világbajnokság döntőjének vezetésére, ám a FIFA végül "az első adandó alkalommal hazaküldte". Kassai és csapata is nyilván tart attól, hogy hasonló sorsra jut, amikor az UEFA összeállítja a további játékvezetői listát, ám lehetséges, hogy a magyar játékvezetők ezúttal "megmenekülnek", mivel a meg nem adott gól önmagában nem befolyásolta a továbbjutást - áll a Daily Mail kommentárjában.

A Daily Mirror is annak a véleményének adott hangot, hogy a történtek után Michel Platini UEFA-elnök sem ellenezheti már tovább a videótechnológia bevezetését, mivel a visszajátszásokból kiderült, hogy Devics lövése túljutott a gólvonalon.

"Az inkompetencia két évvel ezelőtt Angliát sújtotta a németek elleni mérkőzésen, most azonban az angolok voltak a kedvezményezettek" - állapítja meg a Mirror szakírója.

A The Daily Telegraph szintén arra a következtetésre jutott, hogy a gólvonal-technológia bevezetésének indokoltsága eddig is tagadhatatlan volt, és ezt az angol-ukrán mérkőzésen történtek csak megerősítették, miután az UEFA által beállított két további segítőnek vajmi kevés haszna volt.

A The Times szerint a meg nem adott ukrán gól "kínos" az UEFA számára, mivel a testület elnöke, Michel Platini a gólvonal-technológia bevezetésének leghangosabb ellenzői közé tartozik, és ennek alternatívájaként inkább még két segítővel egészítette ki a játékvezetői csapatot.

A BBC idézi Roy Hodgsont, az angolok szakvezetőjét, aki kijelentette, hogy az eredményben "nyilvánvalóan volt egy adag szerencse is". "Angliát azonban a múltbeli nagy meccseken, Portugália és Németország ellen balszerencse üldözte, így ha most is szerepe volt a szerencsének, akkor talán fontos volt, hogy ezúttal nekünk kedvezzen" - fogalmazott a kapitány.

A BBC értékelése szerint a szerencse az ukrán gól meg nem adásáról hozott "megmagyarázhatatlan" döntésen túl is sokszor megnyilvánult - nem utolsósorban az angol győzelmet hozó gól esetében is, amikor az ukrán kapus kiejtette Steven Gerrard alacsony beadását, lehetővé téve, hogy Wayne Rooney nem egészen egy méterről a hálóba fejeljen.

EURO 2012
D-csoport, 3. forduló
Anglia-Ukrajna 1-0 (0-0)
Donyeck, 48 ezer néző, v.: Kassai Viktor
gólszerző: Rooney (48.)
sárga lap: Gerrard (73.), Cole (78.), illetve Tyimoscsuk (63.), Rakickij (74.), Sevcsenko (86.)
 
Anglia: Hart - Johnson, Terry, Lescott, Cole - Milner (Walcott, 70.), Gerrard, Parker, Young - Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) - Welbeck (Carroll, 82.)
 
Ukrajna: Pjatov - Guszev, Hacseridi, Rakitszkij, Szelin - Jarmolenko, Timoscsuk, Konopljanka - Garmas (Nazarenko, 78.) - Miljevszki (Butko, 77.), Devics (Sevcsenko, 70.)

 

  • Csehország - Portugália 2012-06-21 20:45:00
  • Németország - Görögország 2012-06-22 20:45:00
  • Spanyolország - Franciaország 2012-06-23 20:45:00
  • Anglia - Olaszország 2012-06-24 20:45:00

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

megosztom