Atlétika

A gerelyhajító Nagy Xénia indulhat az Eb-n

megosztom

A gerelyhajító Nagy Xénia is indulhat a jövő héten Helsinkiben sorra kerülő atlétikai Európa-bajnokságon, amelyen így 22 magyar vesz részt.

"Látva a végső nevezési listát és azt, hogy az éppen 26 nevezett gerelyhajító hölgy neve között 4 német versenyző jelent meg, jelzéssel fordultunk az EA-hoz (európai szövetség). A szabályok értelmében nemzetenként csupán hárman versenyezhetnek, így egyértelmű, hogy a kívánt létszám alá csökken az indulói létszám. Az EA idei szabályozója világosan deklarálja, hogy amennyiben nincs megfelelő számú nevezés, az európai ranglista alapján meghívásra kerülhetnek versenyzők, a mezőnyök szükséges létszámra való feltöltése érdekében. Erre a szabályra alapozva a tegnapi nap folyamán kértük az EA állásfoglalását. Délután kaptuk a kedvező hírt, hogy egyetértenek a meglátásunkkal és írásba foglalták, hogy Nagy Xénia engedélyt kapott az Eb-részvételre, mivel az idény során elért kiváló egyéni csúcsával – 57,42 m – első volt a várólistán. Xéni nagyon boldog volt a hír hallatán. Remélem élni tud majd a lehetőséggel" - nyilatkozta Dornbach Ildikó szakmai igazgató a hazai szövetség honlapjának.

A debreceni atléta a hétvégi országos bajnokságon második lett a szintén Eb-induló Juhász Vanda mögött. Az Európa-bajnokság jövő szerdától vasárnapig tart.

A magyar Eb-csapat:
Férfiak: Deák Nagy Marcell (400 m, 4x400 m), Szemeti Péter (800 m), Kiss Dániel (110 m gát), Baji Balázs (110 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály), Harsányi Olivér (magasugrás), Kürthy Lajos (súlylökés), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Németh Kristóf (kalapácsvetés), Kása Tibor (4x400 m), Kovács Zoltán (4x400 m), Bartha Dávid (4x400 m), Lukács Máté (4x400 m)
Nők: Kaptur Éva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Márton Anita (súlylökés), Orbán Éva (kalapácsvetés), Juhász Vanda (gerelyhajítás), Nagy Xénia (gerelyhajítás), Farkas Györgyi (hétpróba)
Férfi 4x400 m-en Bartha László tartalék.

 

megosztom