Verdanapok 2012

Fontos, hogy az autóversenyzés közelebb kerüljön az emberekhez - Szalay Balázs

Immár hagyomány, hogy a nyár beköszöntével megrendezésre kerül az egyre népszerűbb Verdanapok. Az idei rendezvényen – június 30-án a budapesti Bókai Kertben (XVIII. kerület Szélmalom utca 33.) – a megszokott nívós programokon túl, első alkalommal az Opel Dakar Team is jelen lesz.

Opel Dakar Team

Szalay Balázsék a Dakart is megjárt Opel Antarát és a csapat versenykamionját állítják majd ki a standjukon. Az idei Dakaron összetettben 20. helyen végzett pilóta és csapata örömmel vesz részt a Verdanapok 2012 eseményen, ugyanis azt vallják valamennyien, az autósportnak minél közelebb kell kerülnie az emberekhez. A nagyszínpadon pedig sivatagi élményeiről is mesél Darázsi Gábor, az Opel Dakar Team kamionversenyzője.

A tavalyi, Budaörsi Reptéren sikeresen megrendezett Verdanapok idén is megrendezésre kerül. Igaz, némi változás a 2011-es rendezvényhez képest, hogy most egy napon keresztül csodálhatják az érdeklődők a kiállított autó-, és motorcsodákat, próbálhatják ki, milyen beülni egy driftversenyző mellé, vagy találkozhatnak ismert sportolókkal vagy művészekkel. Ráadásul a helyszín is megváltozott, a június 30-i rendezvény helyszíne ezúttal a főváros XVIII. kerületében található Bókai Kert lesz, ami tömegközlekedési eszközökkel, illetve autóval is könnyen megközelíthető.
Első alkalommal lehet a Verdanapok történetében találkozni az Opel Dakar Team pilótáival és versenyautóival. A rendezvényre az idei Dakaron összetettben a 20. helyen végző Szalay Balázs versenyautóját, illetve a gárda versenykamionját is elhozza. Az érdeklődők mindkettőt megcsodálhatják a csapat standján. Ráadásul a stand mellett a nagyszínpadon is tart egy kis élménybeszámolót a világ legnagyobb sivatagi versenyéről a csapat kamionversenyzője, Darázsi Zsolt.

„Mindig örömmel veszünk részt ilyen nagyszabású rendezvényen, mert az a véleményem, hogy az autósportot még közelebb kell hoznunk az emberekhez. Az immár hagyománnyá nemesedett Verdanapok 2012 rendezvényre az idei Dakaron járt Opel Antarámmal is találkozhatnak az érdeklődők, valamint a „sivatagi csatában” szintén megedződött kamionunkkal. Remélhetőleg nemcsak a gyerekek számára nyújt majd élményt közelebbről megismerkedni ezekkel a járgányokkal” – fogalmazott Szalay Balázs.

A Dakaron már tizenegy alkalommal száguldó Szalay elmondta, a rendezvény után szinte azonnal csomagol is a csapat, ugyanis július 7. és 13. között részt vesznek az oroszországi Silkway-ralin. Erre a versenyre több mint száz autós, és eddig 35 kamionos nevezett, ráadásul nem más, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök vállalta a fővédnökséget.

A Silkway-rali – vagy Selyemút-rali – idén is a Vörös Térről indul, majd az orosz sztyeppéken és a Kalmük-sivatagon keresztül a Fekete-tenger partján ér véget. Szalay abban bízik, hogy a Verdanapok 2012 látogatói szerencsét hoznak a csapata számára, és idén a tavalyival ellentétben – motorhiba miatt fel kellett adniuk – most beérhetnek a célba.

„Nem titok, azért ilyen népszerű a verseny, mert egyrészt alacsony a nevezési díj, másrészt minden célba beérkezőnek ötezer dollár üti a markát. Ráadásul a lehető legjobb felkészülést biztosítja a szezon legfontosabb versenyére, a 2013-as Dakarra” – jelentette ki Szalay Balázs, aki az elmúlt hétvégén két keréken is próbára tette tudását: remekül megülte a Harley Davidsont.

Első alkalommal lehet a Verdanapok történetében találkozni a többek között az F1-es Magyar Nagydíjat immár 27. alkalommal megrendező Hungaroring Sport Zrt.-vel, illetve annak különböző szolgáltatásaival.

„Nagy örömmel veszünk részt a Verdanapok immár hagyománnyá vált rendezvényén. Az időzítés is a lehető legjobb, hisz azokkal, akik igazán szeretik az autókat, illetve az autósportot, július elsején, vasárnap találkozhatunk a mogyoródi pályán, az ingyenesen megtekinthető Superstars versenyen. A kilenc futamból álló sorozatban öt korábbi F1-es pilóta is rajthoz áll, és rajtuk kívül ezúttal a WTCC világbajnokság magyar klasszisa, az éppen a Hungaroringen futamot nyerő Michelisz Norbert is ott lesz a mezőnyben” – fogalmazott Gyulay Zsolt.

Az elnök-vezérigazgatója elárulta, javában folyik már a jegyek árusítása a július 29-i, ENI Formula 1 27. Magyar Nagydíjra, és az eddigi adatok alapján bizakodóan várja a futamot.

„Nem csoda az érdeklődés, ugyanis a mostani versenysorozat a sportág történetének legizgalmasabb világbajnoksága. Nemcsak a végső győztest, hanem egy-egy verseny nyertesét sem lehet idén megtippelni, ugyanis az eddigi hét nagydíjon hét pilóta diadalmaskodott. Bízom abban, hogy sok magyar szurkoló is kijön a magyar futamra” – jelentette ki Gyulay Zsolt.

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum vezetősége is fontosnak ítélte a Verdanapokon való jelenlétet, ugyanis ők a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretnék minél több emberhez eljuttatni. Minden korosztályhoz szól a kampányuk, de 2012-ben kiemelt szerepet kapnak a fiatalok.