Vízilabda

Fontos felkészülési meccset játszik a Kemény-csapat a románok ellen

Az olimpiára utazó keretbe kerülés szempontjából a hazaiak számára fontos felkészülési találkozó lesz a csütörtöki magyar-román férfi vízilabda-mérkőzés Szolnokon – jelentette ki az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a hazai sportági szövetség főtitkára a Tisza-parti megyeszékhelyen.

Nemcsik Balázs elmondta: a válogatott jelenleg az ötkarikás játékok előtti, rendkívül kemény, tízhetes felkészülés felénél tart, így a szolnoki összecsapás hasznos erőfelmérőnek számít a magyar csapat és Kemény Dénes szövetségi kapitány számára. A pólósok szempontjából a találkozó komoly tétmeccs azért is, mert az itt nyújtott teljesítmények alapján újra bizonyíthatják: ott a helyük a londoni olimpiára utazó keretben.

A főtitkár méltatta a mérkőzés megrendezéséhez biztosított feltételeket, hangsúlyozva: Szolnokon több labdajáték is óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Ezek egyike a vízilabda, mellyel együtt a válogatott is nagy népszerűségnek örvend a megyeszékhelyen.

Mohi Zoltán, a házigazda Szolnoki VSC ügyvezető igazgatója a tájékoztatón a csütörtöki összecsapás jelentősége kapcsán úgy fogalmazott: az olimpiai felkészülés időszakában sok város áll sorba azért, hogy vendégül láthassa a magyar csapatot. Szolnokon ez immár hagyomány, hiszen 2010-ben a németekkel mérkőzött meg a Tiszaligetben, négy éve pedig a románokkal találkozott itt a magyar válogatott. Így a mostani meccs akár ez utóbbi visszavágójának is tekinthető – tette hozzá.

Emlékeztetett rá: Szolnok mindkét nemzeti csapatban "érdekelt", hiszen mind a hazaiak, mind a vendégek gárdájából ketten-ketten - Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor, illetve Georgescu és Negrean - a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP legénységét erősítik, a román együttes szövetségi kapitánya, Kovács István pedig a klub szakmai igazgatója.

Mohi Zoltán közölte: a csütörtök 18 órakor kezdődő mérkőzésen 1200 ülőhely várja a szurkolókat, a beléptetés 16 órakor kezdődik. Jegyek ekkortól 1500 forintért a helyszínen, illetve aznap 9 és 15 óra között elővételben az egyesület székházában kaphatók.