EURO 2012

Ezúttal tortával támadtak az ukrán feministák

  • MTI
megosztom

Tortát vágott a belügyi szóvivőhöz a Femen ukrán feminista szervezet egyik aktivistája Kijevben.

Volodimir Poliscsuk, a belügyminisztérium szóvivői irodájának vezetője közölte: az eset hétfő délután történt a minisztérium főbejárata előtt, amikor éppen néhány televíziós csatornának akart nyilatkozni. Az aktivista az újságírók háta mögül dobta felé a tortát, amely az arcán találta el őt. Ezután a nő beszállt egy rá várakozó taxiba, és sietve távozott.

Poliscsuk elmondta: a Femen közlése alapján úgy tudja, a tortát azért vágták hozzá, mert állítólag "helytelenül" kommentálta azt az esetet, amikor rendőrök megakadályozták a feministák tiltakozó akcióját Donyeckben, a labdarúgó EB keretében rendezett egyik mérkőzés előtt.    

Keddi sajtójelentések emlékeztettek arra, hogy a Femen korábban azt állította: három aktivistáját múlt pénteken ismeretlenek elrabolták és bántalmazták. A donyecki rendőrség válaszul közölte, hogy az aktivistákat senki sem rabolta el, csupán megkérték őket, hogy fáradjanak be az egyik kerületi rendőrőrsre, és mondják el, milyen akcióra készülnek az Európa-bajnoki mérkőzésnek helyt adó donyecki stadionban.

 

megosztom