Holland foci

Ez életem legrosszabb szezonja - Arjen Robben

A holland szélső májusban elveszítette a Bayern Münchennel a Bajnokok Ligája finálét, második lett a német kupában és a német bajnokságban valamint leszerepelt a válogatottal a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n - nem csoda hát, ha nem valami elégedett a mögötte álló időszakkal.

Arjen Robben padlóra került ...

"Ez a legrosszabb idényem, a dolgok nem alakultak jól sem a Bayern Münchennel, sem pedig a válogatottal" - nyilatkozta a 28 éves játékos a goal.com-nak.

"Ez azért hihetetlen és fájó a számomra, mert nagy várakozásokkal voltam a szezon elején. A Bajnokok Ligája-döntő az maga volt a sokk, de a válogatott kiábrándító szereplése is teljesen váratlanul ért."

A holland válogatott a kontinenstorna egyik legnagyobb meglepetést okozta azzal, hogy pont nélkül kiesett a B-csoportból. "Még a legpesszimistábbak sem gondolták volna, hogy már az első fázisban kiesünk ráadásul úgy, hogy még pontot sem sikerül szereznünk. A felelősség mindannyiunkat terheli és bármennyire fájó is ezt kimondani, valami nem klappolt, a csapat körüli légkör sokban különbözött a 2010-es vb-n tapasztaltakhoz képest".

"Nem tudom, hogy ha minden rendben lett volna, akkor eljutottunk-e a döntőig. Talán elkényelmesedtünk,  a dánok elleni első mérkőzés pedig gyilkos volt. Az öltözőben mindenki őszintén elmondta a véleményét, de ami ott elhangzott az ott is marad. Bármit is mondjuk lényegtelen, már kiestünk a tornáról."

A csúfos szereplés után sok szakértő a holland válogatottnál szükségszerűvé váló generációváltást emlegeti, ha ez bekövetkezne több, jóval harminc feletti futballista ideje lejárhat az Oranjéban. Robben szerint nem ez az ideális megoldás.  "Ez nem egy generáció ciklusának a vége, van néhány nagyszerű játékos, akinek a 2014-es vb-n nagyot sokat kell nyújtania."

A játékoskeretet illetően nem panaszkodhatnak a hollandok, de a sok klasszis támadó ellenére mindössze két gólt sikerült szerezniük.

"Hihetetlen, hogy azzal a támadópotenciállal, ami a holland válogatottnak megadatott nem nyertünk meccset az Eb-n. Most minden amit akarok, hogy elmenjek egy kicsit pihenni, elfelejtsem a futballt egy kis időre. Ki kell kapcsolnom és fel kell töltődnöm a következő szezonra, ahol remélem minden jóra fordul a számomra".

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!