Vívó Eb

Továbbra is távol az éremszerzéstől a magyarok

  • MTI

A negyedik versenynapon, hétfőn sem kerültek az éremszerzés közelébe a magyarok az olaszországi vívó Európa-bajnokságon, Legnanóban.

A tőrözőknél a csoportkörben a 2003-ban Eb-aranyérmes Varga Gabriella szerepelt a legjobban, ő öt ellenfelét legyőzte és csak egytől kapott ki. Kreiss Fanny 4/2-vel, az olimpiai induló Mohamed Aida 3/3-mal, Knapek Edina pedig 2/3-mal fejezte be az első szakaszt.

A kicsi, mindössze 40 fős mezőnyben a négy magyarnak a 32-es táblán kellett először kieséses asszót vívnia. Mohamed és Varga sikerrel járt, Knapek és Kreiss viszont befejezte szereplését. Utóbbit éppen Mohamed győzte le magabiztosan, a következő körben viszont már ő is búcsúzott: nagy csatában, egyetlen tussal kapott ki az olimpiai és világbajnoki címvédő olasz Valentina Vezzalitól. Varga előbb nagy fegyvertényt végrehajtva legyőzte a lengyelek legjobbját, Sylwia Gruchalát, azután kikapott az orosz Inna Deriglazovától.

Varga 11., Mohamed 16., Kreiss 19., Knapek pedig 28. lett.

Férfi párbajtőrben nagyobb, 98 fős mezőny jött össze, így itt már a 64 közé kerülésért is meg kellett küzdeni. Ez a négy magyar közül egyedül a csoportkört egy győzelemmel és négy vereséggel záró Boczkó Gábornak nem sikerült. Somfai Péter és Pádár Tamás négy asszót nyert és kettőt veszített el, az olimpiai résztvevő Imre Géza pedig 3/3-mal fejezte be a csoportküzdelmeket. A kieséses szakaszban egyik magyar sem nyert párharcot: Imre a világbajnoki címvédő olasz Paolo Pizzótól, Pádár a francia Jean-Michel Lucenay-től, Somfai pedig a német Jörg Fiedlertől szenvedett vereséget.

Pádár a 39., Somfai a 42., Imre az 53., Boczkó pedig a 81. helyen végzett.   

Eredmények:
Női tőr:
A 32 között:
Mohamed Aida-Kreiss Fanny 15-4
Varga Gabriella-Sylwia Gruchala (lengyel) 15-10
Martyna Synoradzka (lengyel)-Knapek Edina 11-10
A 16 között:
Valentina Vezzali (olasz)-Mohamed 12-11
Inna Deriglazova (orosz)-Varga 15-8
 
Férfi párbajtőr:
A 64 között:
Jean-Michel Lucenay (francia)-Pádár Tamás 15-13
Jörg Fiedler (német)-Somfai Péter 15-7
Paolo Pizzo (olasz)-Imre Géza 15-12
 
Kedden a női kardozók és férfi tőrözők csapatversenyét rendezik.