Sífutás

Síléceket tesztelt az olimpiai bajnok - megint eltiltották

  • VNA
megosztom

Már tavaly visszavonult ugyan, de a Nemzetközi Síszövetség mégis kiterjesztette az észt olimpiai bajnok sífutó, Andrus Veerpalu eltiltását.

Tavaly áprilisban doppingolás vétsége miatt eltiltotta a versenyzéstől a Nemzetközi Síszövetség (FIS) az észtek kétszeres olimpiai bajnok sífutóját, Andrus Veerpalut. A karrierjét nem sokkal azelőtt befejező sífutóra három éves eltiltást szabtak ki, amely 2014 februárjában járt volna le. Ezt a határidőt terjesztette ki a szövetség, amely közelmúltbeli határozatával újraindította a Veerpalu-dossziét. Az észtek korábbi klasszisa az idén januárban Otepää-ben rendezett Világkupa versenyen tesztelt síléceket a válogatott számára, ami az eltiltás értelmében tilos. A dopping-ügyekből kifolyólag megítélt büntetés ugyanis nem csak a versenyzésre, hanem a sportággal kapcsolatos mindennemű háttértevékenységre is vonatkozik.

Veerpalu így edzőként, vaxmesterként, sőt semmilyen egyéb minőségben nem segítheti a FIS égisze alá tartozó versenyeken a sífutókat. A mostani határozat egyben azt is pontosította, hogy a tiltás hatásköre a lécek versenyek előtti tesztelésére is vonatkozik. Veerpalu három éves eltiltása így újrakezdődik, legkorábban csak 2015. január 21-én térhetne vissza. Más kérdés, hogy a 41 éves kiválóság már régóta nem gondol a versenyzésre, de ez a döntés azt is jelenti egyben, hogy Veerpaluval a Szocsiban sorra kerülő 2014-es olimpián sem találkozhatunk hivatalos minőségben.

megosztom