EURO 2012 szakértő

Én van Marwijk helyében szedném a sátorfámat - Lisztes Krisztián

  • hatharom.hu

Vasárnap este befejeződtek az Európa-bajnokság - 'halálcsoportjának' titulált - B jelű négyesének küzdelmei, melynek végén a két továbbjutó csapat a legutóbbi döntős Németország és 2004-es ezüstérmes Portugália lett. Természetesen a kvartett - és egyben az egész Eb - legnagyobb meglepetését Hollandia szereplése okozta: az Oranje három vereséggel, két rúgott góllal búcsúzott a tornától. A hatharom.hu a korábbi válogatott irányítót, a Werder Bremen színeiben német bajnoki címet is szerző ferencvárosi ikont, Lisztes Krisztiánt kérdezte a történtekről.

"Németországot én előzetesen is a csoport élére vártam, és hát mit ne mondjunk, három győzelemmel, kilenc ponttal meg is nyerték ezt a négyest. Én Gomezék mögött hollandok továbbjutását tippeltem, bevallom erősebbnek éreztem őket a portugál csapatnál, míg a dánokat kicsit esélytelennek véltem" - mondta honlapunknak Lisztes.

A németek eddig tarthatatlanok

Ugyan a világranglista első 10 helyezettje közül négy is ebbe a csoportba került besorolásra, a Nationalelf kimagaslott a négyfős mezőnyből, a portugálok, a hollandok és a dánok ellen sem állt fel igazán a veszélye annak, hogy kikapjanak. A három találkozó mindegyike egygólos német sikerrel záródott, ezért úgy tűnhet, hogy a Löw-csapat csak annyit adott ki magából, amennyi kell.

"Azt nem mondanám, hogy tartalékolnak vagy tartalékoltak volna, mivel az első rendkívül fontos mérkőzésen Portugália ellen nagyon szoros meccsen tudták megszerezni a három pontot. A hollandok és a dánok elleni találkozón jól működött a gépezet, kézben tartották a találkozót, precízen, tudatosan futballozva verték meg ellenfeleiket, de azért oda kellett tenniük magukat. Az biztos, hogy remek játékosaik vannak, remek a csapategység, és jól mutatja erejüket, hogy ilyen csoportban is veretlenül masíroztak be a negyeddöntőbe."

Németország a negyeddöntőben a 2004-es bajnok Görögországot kapta ellenfeléül. Sokan már párhuzamot látnak vélni a nyolc évvel ezelőtti 'csodával', lévén, hogy a hellén gárda játékstílusa nem sokban tér el az akkor látottaktól.

"Azt gondolom, hogy a görögök és a németek között jelentős a tudásbeli különbség utóbbiak javára, és habár a görögök egy nagyon jó orosz csapatot ejtettek ki úgy, hogy a 3. forduló előtt még utolsó helyen álltak a csoportban, úgy látom, hogy a negyeddöntőben nem születik majd meglepetés, Joachim Löw alakulata érvényesíteni fogja majd a papírformát, és kiejti Görögországot".

Cristiano Ronaldo messzire vezetheti hazája válogatottját

Szintén az elődöntőbe várja szakértőnk a portugál alakulatot is, Paulo Bentoék a négy közé jutásért majd Csehországgal találkoznak. "A portugál csapat a németek elleni meccs óta folyamatosan javul, meccsről meccsre lendül bele a játékba. A vasárnapi összecsapáson is láthattuk, hogy az Oranje fölé nőttek, ráadásul Cristiano Ronaldo megtalálta a góllövő-cipőjét is. Ebben mindenképpen bízhatnak a portugálok, annak ellenére, hogy ez a csapat nem csak Ronaldóról szól, akadnak még kiváló futballisták Paulo Bento kezében. Az már az Eb előtt biztos volt, hogy aki ebből a csoportból tovább megy, az messzire juthat, így Portugália elődöntős szereplésére is komoly esély van."

A kontinenstorna egyik legvaskosabb meglepetése lett Hollandia korai búcsúja, a fogadóirodák által az egyik toronymagas favoritnak tartott németalföldiek pont nélkül utazhattak a nyári szünetre.

"A hollandok szereplése mindenképpen várakozáson aluli, de hogy ilyenkor pontosan a játékost vagy az edzőt terheli inkább a felelősség, azt kívülállóként, a háttérismeretek nélkül nehéz megítélni. Az biztos, hogy rengeteg klasszis játékosuk van, a keretük bivalyerős, mégis csúnyán leszerepeltek. Mondhatjuk, hogy teljesen váratlanul, hiszen két évvel ezelőtt a világbajnoki döntőig meneteltek, a selejtezőkben - ahol a mieinkkel egy csoportban voltak - agyonvertek mindenkit.   Talán erre az Eb-re nem sikerült olyan jól a felkészülésük, ott ronthattak el valamit." 

Bert van Marwijk leszerepelt csapatával

A narancsmezesek háza tájáról már az első mérkőzés után is napvilágot láttak olyan hírek, miszerint a sztárjátékosok között nincs meg a tökéletes harmónia, a kispadra szoruló klasszisok (Huntelaar, van der Vaart) pedig bomlasztják a közösséget.

"Nem hinném, hogy a sok sztárjátékos kioltotta volna egymást. A dánok elleni első találkozón 28 kapuralövésből nem tudtak betalálni, ez pedig végül meghatározó tényezővé vált a további szereplésük szempontjából. Elsősorban a rossz helyzetkihasználásuk okozta a vesztüket, bár az is egyértelmű, hogy játékban is jócskán alulmúlták magukat. Ahogy mondani szokták, a felelősség komplex, a sikertelenségben a játékosok és az edző is egyszerre benne van."

Ha egy csapaton belül nincs meg a kellő rend és a fegyelem, ha a játékosok akarata erősebb a trénerénél akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon alkalmas-e a posztra az adott szakember. Bert van Marwijk szövetségi kapitány egyelőre nem mondott le, de ettől függetlenül nem biztos, hogy kitölti 2016-ig érvényes szerződését.

"Hát ez azért nehéz kérdés, de mivel ennyire pocsékra sikerült ez az Eb, megmondom őszintén, én levonnám a következtetéseket, és szedném a sátorfámat" - mondta a hatharom.com felvetésére Lisztes Krisztián.

EURO 2012
B-csoport, eredmények
Dánia-Hollandia 1-0 (1-0)
Németország-Portugália 1-0 (0-0)
 
Portugália-Dánia 3-2 (2-1)
Németország-Hollandia 2-1 (2-0)
 
Portugália-Hollandia 2-1 (1-1)
Németország-Dánia 2-1 (1-1)












 

EURO 2012
B-csoport, végeredmény
1. Németország 3 3 0 0 5 2 9
2. Portugália 3 2 0 1 5 4 6
3. Dánia 3 1 0 2 4 5 3
4. Hollandia 3 0 0 3 2 5 0

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!