Interjú

Stieber Zoltán maradna a Bundesligában

  • Horváth Kristóf
megosztom

Stieber Zoltán egy éve igazolt a német élvonalban szereplő Mainz együttesébe, de nem tudott magának állandó helyet kiharcolni a Szalai Ádámot is foglalkoztató klubnál. A feljutó Greuther Fürth által is csábított szélső elmondta: csak átmeneti állapotnak tartja a mainzi mellőzését.

Stieber Zoltán bebizonyítaná, hogy helye van a csapatban

- Egy éve igazoltál a Mainzba, hogy érzed mekkora a különbség a Bundesliga első és másodosztálya között?

- Nyilván van különbség, az első osztályban képzettebbek a játékosok, nincs annyi hiba a játékban, mint a Bundesliga 2-ben. A körítés viszont hasonló, sok meccs van, amit közvetít a TV és a lelátók is tömve vannak.

- A szezon kezdetén több mérkőzésen is szerepet kaptál, amelyeken jól is játszottál. Egy kívülálló számára érthetetlennek tűnhet a mellőzésed, neked van magyarázatod rá?

- Igen, a szezon elején voltak jó meccseim, bekerültem a válogatottba is, de onnantól kezdve valami megszakadt. Történt pár dolog , de erről már nincs értelme beszelni, sokat tanultam ebből az évből, ez a lényeg. Persze, nagyon nehéz volt azt megszokni, hogy nem számítanak rám hétvégente a bajnoki meccseken, ezért is voltam boldog, mikor hazajöhettem egy kicsit pihenni. De tudom, hogy ez csak egy átmeneti állapot volt.

- Sokszor úgy tűnik, Thomas Tuchel a csapat összeállítását mindig az aktuális ellenfélhez igazítja, az előző heti teljesítményeket szinte figyelmen kívül hagyva. Mennyire nehéz ezt megszokni?

- Nem egyszerű ezt megszokni, de ő az edző, szíve joga eldönteni, hogyan küldi pályára a csapatát.

- Már a télen szó volt róla, hogy kölcsönadnak, de akkor ez meghiúsult. Most van-e ilyen terv, esetleg ideiglenesen visszatérnél-e a másodosztályba, vagy csak a Bundesliga motivál?

- Szeretnék a Bundesligában maradni, mert érzem, hogy ott is meg tudnám állni a helyem, ha megkapnám a bizalmat. Most csak ez motivál!

megosztom