Hallei tenisztorna

Haas Federert legyőzve lett ismét tornagyőztes

megosztom

2009 után ismét egy nagy nevet vert meg a döntőben Tommy Haas, akkor Djokovicsot, most Federert sikerült felülmúlnia.

Tommy Haas sérülése miatt egy évet kényszerült kihagyni, aztán pedig sok időnek kellett eltelnie, mire újra formában lendült. Idén már voltak jó meccsei, Münchenben például Tsongát verte két szettben. A hallei torna mindenképp kedves lehet számára az utóbbi években, hiszen itt sikerült utoljára tornát nyernie, akkor három szettben verte Novak Djokovicsot. Nem volt könnyű ága idén, a negyeddöntőben Tomas Berdych jött, vele három szettes meccset játszott, aztán jött a címvédő és Nadalt búcsúztató Kohlschreiber, majd a döntőben a korábbi győztes Federer.

Tommy Haas a hallei ATP-tornán

Haas az elődöntő során még csak breaklabdát sem engedélyezett Kohlschreibernek, Federer viszont rögtön az első játékban mindjárt kettőhöz jutott. Ezt magának köszönhette, három nyerő ütést láthattunk tőle. 3-1-nél ismét nyerő ütéssel jutott breaklabdához a svájci, de Haas végül összekapta magát, a labdamenetben remekül irányított végig fonákkal, majd meg tudta fordítani a játékot, melyet egy szép nyerővel fejezett be. Addig a hosszabb labdamenetek Federernek kedveztek, de mikor Haasnak jöttek az első szervái, akkor azért nem került gondba a ő sem. Az előző megfordított gém önbizalmat adhatott a németnek, mert fogadóként is sikerült egy jó játékot összehozni, igaz a végén a breaket egy hálón megpattanó labdával tudta megcsinálni, de számára a lényegen nem változtatott, 3-3-ra egyenlített. 5-4-ig nagyon sima adogatójátékok következtek, ezután viszont Federer igencsak megnehezítette a saját dolgát. 30-0-re is vezetett, ezután Haas returnje épp a vonalra esett, amire nem számított, majd megállította a következő labdamenetet, mert azt hitte kint volt, de kiderül hogy mégsem, így lett 30 mind.

A következő pontnál Haas át tudta venni a labdamenet irányítását, viszont a hálónál ziccert rontott, mellyel szettlabdához juthatott volna. Federer nem élt a gyors befejezési lehetőséggel, két hiba után végül csak összehozott egy breaklabdát a németnek. Második szervát ütött, Haas pedig azt a hálóba. Kettőshibával újra breaklabda, de az sem került kihasználásra. Ha nehezen is, de Federer 5-5-re egyenlített. A szett méltó befejezése volt a tie break, az elején Federer volt a jobb, a második felében Haas. A német hibája után a svájci 2-0-val tudott kezdeni, de visszaadta az előnyt, térfelet pedig már 4-2-es Haas vezetéssel cseréltek. Az előnyt végig meg tudta tartani, így hátrányból nyerte meg az első szettet 7-6-ra.

Roger Federer és Tommy Haas (balra) a hallei tenisztorna döntőjében

A második szettben is Federer jutott először breaklabdákhoz, de Haas mindkettőt jó szervának köszönhetően hárítani tudta, 1-1. A svájci következő adogatójátéka kezdődött érdekesen, két kettőshibával lett 0-30, viszont a következő négy pont az övé lett, így nem került gondba – igaz 15-30-nál a háló őt segítette, Haas könnyen két breaklabdához juthatott volna, ha nem az ő térfelére csúszik le a háló tetejéről. Federer nagy szerencséje hogy adogatása sokszor kihúzta a bajból,  mert a labdamenetekben sok hiba jött tőle. De nagyobb baj számára, hogy fogadóként nem tudott kisebb előnyt sem kiharcolni. 3-3-nál ismét 0-30-ról kellett a fordítania, az oka megint két hiba volt. Jó szervák jöttek tőle, 40 mind után tudta befejezni adogatójátékát. 4-4-nél Federer 40-15-re is állt, de két könnyű hibát vétett, így 40 egyenlőre módosult az állás. Hiába volt ezután két labdája is az 5-4-hez, azokat sem tudta kihasználni, majd breaklabdához jutott Haas. A mérkőzés leglátványosabb labdamenetével sikerült az előnyt megcsinálnia. Először Roger mentett egy nagyot a hálónál, majd Haas átemelését is befutotta és visszaadta, volt utána rövidítés is, de a végső ütés a német kezében volt, elütött a hálónál álló svájci mellett, 5-4-nél szerválhatott a meccsért. 40-30-nál első meccslabdáját kihasználva karrierje tizenharmadik tornagyőzelmét aratta, amely a második számára Halléban.

Hallei tenisztorna (750 ezer euró összdíjazás)
Döntő
Tommy Haas-Roger Federer 7:6 (7:5), 6:4

 

 

 

 

A tudósítást a teniszonline.hu-nak köszönjük.

megosztom