Öttusa

Kovács Sarolta ezüstérmes lett a Kreml Kupán

  • MTI

Kovács Sarolta az olimpiai címvédő Lena Schöneborn mögött a második helyen végzett a Kreml Kupán, az öttusázók moszkvai nemzetközi versenyén.

A hazai szövetség által londoni indulónak jelölt, tavaly világbajnoki ezüstérmes Kovács, aki egy hete negyedszer lett junior Európa-bajnok egyéniben, a nemzetközi szövetség honlapja szerint 920 pontos vívásával az ötödik helyen állt az első szám után, majd a második legjobb időt úszta, ezzel felzárkózott a már akkor is élen álló német ellenfele mögé. Lovaglása hibátlan volt, így a lövészetes futás előtt megőrizte pozícióját, majd a kombinált számban is maradt Schöneborn mögött.

A mezőnyben ott volt Gyenesei Leila is, ő azonban csak 560 pontot hozott össze vívásban, ennek következtében pedig már nem volt esélye arra, hogy jól szerepeljen. Még úgy sem, hogy az úszást megnyerte, és ő is hibátlanul lovagolt. A versenyt 18. helyen zárta.

Öttusa
Kreml Kupa
1. Lena Schöneborn (német) 5412 pont
2. Kovács Sarolta 5368
3. Donata Rimsaite (orosz) 5332
...18. Gyenesei Leila 4992
Vasárnap a férfiak versenyére kerül sor. A mezőnynek tagja Kasza Róbert és Demeter Bence.