EURO 2012

A spanyolok megüzenték, legyőzik a horvátokat - lapszemle

Két nappal a Horvátország elleni döntetlen után az olasz sajtó számolgat és reménykedik. A két forduló után mindössze két ponttal álló Squadra Azzurra hétfőn győzelmi kényszerben lép pályára a Giovanni Trapattoni vezette írek ellen. Extrém esetben elképzelhető, hogy a győzelem sem lesz elég a továbblépéshez, egy spanyol-horvát 2-2 ugyanis az olaszok búcsúját jelentené.

Ismételheti magát a történelem, mint a 2004-es kontinenstornán. Akkor épp Giovanni Trapattoni ült az olasz kispadon, s a nemzeti csapat ugyancsak két döntetlennel kezdte a csoportkört. A bolgárok elleni 2-1-es siker (a mostani keretből azon a találkozón Buffon, Pirlo és Cassano is játszott) azonban nem ért negyeddöntőt, hisz az emlékezetes Svédország-Dánia meccsen pont 2-2-es döntetlen született.

Az olasz sajtó számolgat, és bízik a címvédő sportszerűségében. "Higgyetek bennünk" - állt nagy betűkkel a La Gazzetta dello Sport szombati címlapján. Az üzenet egyértelműen a spanyoloktól származik, akik ígéretet tettek arra, hogy legyőzik Horvátországot.

A Tuttosportnál eközben Sebastian Giovinco jövője szolgáltat témát. A horvátok ellen csereként hét percet játszó támadót ismét szeretné megszerezni nevelő egyesülete a Juventus.

A 164 cm magas Giovinco - aki az Európa-bajnokság legalacsonyabb játékosa - rövid kitérőket leszámítva 2007 és 2011 között volt a Juve labdarúgója, tavaly nyáron hagyta el a torinói klubot a Parma, és persze a több játéklehetőség kedvéért. Giovinco előző idénye kiválóan sikerült, gyakorlatilag egymaga tartotta bent a csapatát a Serie A-ban, 15 gólt szerzett.

A Corriere dello Sport szombati száma a válogatottban bekövetkező esetleges változásokat találgatja. Maga Cesare Prandelli jelentette be, hogy 3-4 helyen biztosan cserélni fog az írek ellen, de, hogy ki kerülhet ki a kezdőből, egyelőre nem világos.

A római újság szerint Daniele De Rossi biztosan marad a védelem közepén, ugyanakkor elképzelhető, hogy Antonio Di Natale váltja Mario Balotellit. Sokan Diamanti kezdőbe kerülését támogatnák, de ha Prandelli támadóbb szellemű középpályás sort szeretne pályára küldeni, akkor Nocerino jobb választásnak tűnik. Már csak azért is, mert a Bolognában idén remekül teljesítő Diamanti nem túl rutinos, mindössze egyszeres válogatott. Ami biztos, a szövetségi kapitány által nagyon dicsért Antonio Cassano marad az együttesben. 

"A Juventus nagyszerű szezonjából kell erőt merítenünk. Olyan elszántsággal és önbizalommal kell játszunk, mint tette azt a Juve ebben az idényben. Biztos vagyok benne, hogy Trap alaposan felkészíti a csapatát, nem fogják könnyen adni a három pontot. Itt a lehetőség, hogy megmutassuk mennyit is érünk valójában. Nehéz a helyzet, de meg kell oldani a feladatot. Azt hiszem, ez az a pillant amikor Balotelli is bizonyíthatja a tudását. Abban biztos vagyok, hogy Spanyolország nyerni fog. Ebben az esetben nekünk az 1-0-ás siker is elég lenne" - nyilatkozta a tavaly november óta nyeretlen olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli.

  • Horvátország - Spanyolország 2012-06-18 20:45:00
  • Olaszország - Írország 2012-06-18 20:45:00

 

A sokgólos spanyol-horvát döntetlen csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül a C-csoport zárófordulójában, ezen kívül még sok minden elképzelhető. Akár a címvédő spanyolok is búcsúzhatnak, ha kikapnak hétfőn, az olaszok pedig nyernek, ugyanakkor nekik a győzelem mellett bármilyen döntetlen elég a negyeddöntőbe kerüléshez, sőt - a horvátokhoz hasonlóan - olasz pontvesztés esetén vereséggel is nyolc közé jutnának. Az olaszoknak nyerniük kell az írek ellen, győzelmük aránya akkor nem számít, ha a spanyol-horvát meccsen valamelyik csapat győz, vagy gólnélküli döntetlennel zárnak az együttesek. Amennyiben 1-1-es eredmény születne a zárókör rangadóján, akkor az olaszok továbbjutásához kétgólosnál nagyobb, vagy legalább három rúgott góllal elért kétgólos győzelem kell.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!