Átigazolás

Vanczák Vilmosnak világbajnok csapattársa lett

A svájci FC Sion együttese hivatalosan is bejelentette, hogy két évre szerződtette az AC Milan középpályását, Gennaro Gattusót.

A korábbi olasz válogatott játékost a török Galatasaray is megkereste, de végül a svájci csapatot választotta. "A pénz nem játszott közre ebben a döntésemben. Azért jöttem a Sionhoz, mert a klubnál vázolt tervek meggyőztek" - mondta Gattuso a döntése hátteréről. "Többen is megpróbáltak meggyőzni arról, hogy nem jó döntés Svájcba igazolni, de miután beszéltem Christian Constantin elnök úrral eldöntöttem, hogy vállalom a kihívást. Azért jöttem ide, hogy nyerjek, szeretnénk a Baselt letaszítani a dobogó tetejéről".

A klub első embere dicsérő szavakkal illette új szerzeményét. "Ő azon kevés játékosok egyike, akinek a szíve, a lába és az esze is egyszerre van pályán. Nem vitás, ő a klub történetének legnagyobb játékosa".

Miután kiderült, hogy a 34 éves Gattusóra a jövőben nem számolnak a Milannal több európai és nem európai csapattal is szóba hozták. Sokáig úgy tűnt, hogy a labdaszerő középpályás a skót Rangershöz térhet vissza, de mivel a anyagi problémák miatt még az is lehet, hogy a harmadosztályba sorolják vissza a glasgow-iakat, ez a transzfer dugába dőlt.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!