EURO 2012

Lélegzetelállító volt, amit az ír szurkolók műveltek - videó

megosztom

A Spanyolország-Írország találkozó utolsó 7-8 percében a szigetországi szurkolók fittyet hányva az eredményre (4-0) elénekelték a The Fields of Athenry-t, a válogatott dalát. A mű még az 1800-as évek közepén vált ismerté Írországban, a szerzője Pete St. John.

Mikor a többezres drukkerhad rázendített, a riporterek többsége abbahagyta a beszédet, majd a lelátókon ülő spanyol fanatikusok is csendben hallgatták a rivális tábor ódáját.

"A szurkolóink elképesztőek voltak, hét-nyolc perccel a vége előtt az egész stadion tőlük zengett, sajnos nem tudtuk megadni nekik azt, amit megérdemelnének." - mondta a mérkőzés után Keith Andrews, az írek középpályása.

Giovanni Trapattoni együttese valóban 'hálátlannak' bizonyul, hiszen két mérkőzésen beszedett hét góljukra nem igazán lehetnek büszkék. Annál inkább azok lehetnek a szukolóikra, akik jókedvükkel és lelkesedésükkel üde színfoltjai az idei Eb-nek.

Az írek jókedve már az első fordulóban is vitathatatlan volt

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

 

megosztom