Nagyon úgy tűnik, hogy ezen az Eb-n egyszerűen lehetetlen rossz meccset kifogni, egyelőre nagyon szerencsés csillagzat alakzat zajlik a torna, ezt remekül példázta az olaszok Horvátország elleni csörtéje is. Hiába tűnt első, és második ránézésre is blikkfangos nagy nullanullának a meccs, végül egészen élvezhető tusakodás alakult ki, ráadásul akadt jócskán taktikai érdekesség is. Bilic például a szünetben a mágnestábla mellett hozta vissza a meccsbe a délnyugati szomszédokat, de Prandelli is megérdemel egy buksisimogatást a még finomabbra hangolt 3-5-2-ért. Mai Taktikai Zónánkban ismét képeket és statisztikákat citálunk, remélhetőleg sikerül kissé érthetőbbé tenni a történéseket.

Egyik csapat sem változtatott az első körben jó eredményt szállító csapatán, csak a szerepek változtak: az olaszoknak a spanyol meccsel ellentétben ezúttal létkérdés volt, hogy dominálják a passzjátékot, a horvátok viszont a kutyaütő írek elleni csörte után most angyali nyugalommal rendezkedhettek be kontrákra. Az alapvető célok tehát egyértelműen kijelölték a formációkat is, az olaszoknál maradt 3-5-2 a Pirlo-metronómmal és a szabadon megjátszható szélsőkkel, Bilicnek azonban hangyányi változtatásokat is kellett eszközölnie.

Kétszer kilencven perc után azt hiszem nyugodtan kijelenthető, hogy ez az olasz válogatott konkrétan Pirlón áll vagy bukik, a Juve játékmestere klubjához hasonlóan a válogatott játékát is tökéletesen a saját képére formálja. Ahhoz, hogy az olaszokat megverd (ami brutálisan nehéznek tűnik), első körben a torinói játékmestert kell kikapcsolnod: ha ez sikerül, gyakorlatilag nyert ügyed van.

A mérkőzés eredménye is ennek alapján alakult ki: az első félidőben időnként igencsak csikorogtak a nagy Pirlo-semlegesítés Bilic-féle fogaskerekei - vezettek is az olaszok. A másodikban aztán változtatott a hadrenden a horvát kapitány, Pirlo eltűnt, mint szürke szamár a ködben, a horvátok pedig egyenlítettek. Ha azt is hozzáteszem, hogy az első félidő az olaszok szempontjából 11-3-as kapura lövési aránya a második játékrészben 3-7-re változott, azt hiszem, egyértelművé válik a következtetés: a szünetben valami sorsfordítónak kellett történnie.

Bilic az írek elleni meccshez képest jóval hátrébb cipelte Modricot a mágnestáblán, de a balhátvéd Strinicnek is megtiltotta, hogy előrekalandozzon. Egyértelműen mennyiségi fölényre játszott a saját kapuja előtt, de nem adta fel előre a labdabirtoklást, Srna például meglepően magasan feltolva játszott a jobboldalon, nem egyszer az is előfordult, hogy labdavesztés után a védekező középpályás Vukojevicnek kellett visszaiszkolni a helyére.

Darijo Srna hőtérképén remekül látszik, hogy nem csak a védekezéssel foglalkozott

Ugyanez a statisztika a túloldalon játszó Strinicnél már másképp fest, jóval több a narancssárga a saját térfélen, és a félpályánál látható piros folt is a második félidő előre kolbászolásának köszönhető javarészt.
 

Pirlo semlegesítését Mandzukicra bízta a kapitány, az írek ellen két gólt is vágó támadó tehát labda nélkül gyakorlatilag középpályást játszott, esze ágában sem volt letámadni az olasz középhátvédeket. A probléma abban állt, hogy a Wolfsburg csatára nem tette elég fegyelmezetten a dolgát, rengetegszer előfordult, hogy csak ímmel-ámmal követte Pirlót, így pedig a taktikai tábla mellett gondosan kisilabizált haditerv nem lehetett hatékony.

Az olaszoknak így szinte mindig megvolt a szabad emberük a labdakihozatalukhoz, de akkor sem estek kétségbe, ha Mandzukic éppen Pirlo vérét szívta: a folyamatosan befelé mozgó Rakitic helyén ugyanis bántóan egyedül álldogált Giaccherini, rendre biztonságosan megjátszhatóan.

Rakitic többet mozgott középen, mint eredeti helyén, a jobboldalon

Bilic a félidőben remekül ismerte fel a problémákat, az egyenlítéshez azonban az is kellett, hogy gyorsan és a kockázat legminimálisabb növelésével orvosolja ezeket. Zseniális húzása abban rejlett, hogy egyszerre tudta erősíteni a támadójátékot, és kihúzni az olaszok méregfogát: Modric feljebb lépésével végre lett klasszikus tízese a gárdának, mögötte viszont semmi nem változott, Rakitic ráadásul gond nélkül vette át a Tottenham karmesterének szerepét a védelem előtt. Mandzukic kihúzódott a jobboldalra, ahol már jóval kevesebb kárt tett a védekezésben, a feladatkörét viszont egy az egyben vitte tovább Modric - azzal a különbséggel, hogy Pirlónak innentől kezdve egy perc nyugta sem volt, szinte leradírozták a pályáról. Nem volt ideje a labdával, ráadásul a célpontjait is remekül szigetelték el, rövid úton kialakult hát a horvát mezőnyfölény.

A beszoruló olaszok wingbackjeiből hirtelen fullbackek lettek, Strinic is bátran lépett feljebb, egy ilyen helyzetben ráadásul Prandelli cseréi sem segítettek: mivel Pirlo a saját térfelén ragadt, az olaszok labdakihozatala is megállt ott, két támadó pedig nagyon kevés ahhoz, hogy egyedül szembeszálljon négy, esetenként öt védővel is, hívják bár őket Cassanónak és Balotellinek, vagy Giovincónak és Di Natalénak.

A horvátok szünetet követően megrajzolt 4-2-3-1-e tökéletes iskolapéldáját hozta a háromvédős rendszerek halálának, egy csatár ellenében a védelem túlzott létszámfölénybe került, eltűnt viszont a szabad ember onnan, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá, a középpályáról. A széleken a horvátok rengetegszer alakítottak ki 2 az 1 elleni szituációt, Mandzukicnak ráadásul a jobb oldalról is maradt ideje fellépni második csatárnak (seconda punta): pontosan egy ilyen helyzet után született az egyenlítő gól is.

Mindkét edző hibázott tehát egyet-egyet, a döntetlen ezek egymást kioltó hatásából született. Bilic kezdeti 4-1-4-1-es szerkezete kevés volt Pirlo semlegesítéséhez, a szünet után megrajzolt 4-2-3-1-hez viszont Prandelli felejtett el alkalmazkodni, három középhátvéd alkalmazása egy csatár ellen elvi hiba.

Ugyanez képekben:

Mandzukic jól kezdett, itt még egészen közelről követi Pirlót, bár az eredeti célt már itt sem sikerült elérni, az olasz karmesterhez eljutott a labda. Jól látszik Rakitic befelé húzódása is, a jobbszélső ügyet sem vet Giaccherinire, inkább a passzsávokat zárja.

Néhány másodperc telik csak el, de Mandzukic már elfelejtkezik a feladatáról, és méterekre eltávolodik Pirlótól. Rakitic megint a pálya közepét tapossa, Bonucci előtt tengernyi a lehetőség: szabadon áll Pirlo és Giaccherini is, neki csak választania kell.

A horvátok második félidei 4-2-3-1-ének orra rajzolódik ki a képen: Mandzukic a jobbszélről tör be seconda puntának, Perisic balról támadja a kaput, centerben Jelavic, a klasszikus tízes pedig Modric.

Mandzukic baloldali támadás esetén menetrendszerűen vágtatott be második csatárnak, ez látszik a képen is. A vonal mellett a horvátok egy rém egyszerű Vukojevic-bemozgással látszámfölényt teremtenek, Strinic bántóan üresen ívelhet középre, az eredmény pedig gól, 1-1.

***