EURO 2012 szakértő

Csank szerint a spanyolok ismét bátran újítottak, az írek "írül" sem tudtak játszani

A címvédő spanyol válogatott 4-0-s győzelmet aratott az ír csapat felett az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C-csoportjának csütörtöki 2. fordulójában, így az írek - utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül - kiestek. A hathárom.hu a volt szövetségi kapitányt, kétszeres magyar bajnok edzőt, Csank Jánost kérte fel a mérkőzés értékelésére.

Xavi (j) és társai ellen egyelőre nincs ellenszer

"Nem lepett meg a spanyolok sikere, óriási volt a tudáskülönbség a két csapat között. Az írek már azzal nagy fegyvertényt értek el, hogy kijutottak az Európa-bajnokságra, de lehetett sejteni, hogy ők a leggyengébbek a csoportban" - fogalmazott a volt szövetségi kapitány.

"A jelenlegi spanyol válogatott akkor játszana egyenlő esélyekkel sok csapat ellen, ha eggyel kevesebben lennének a pályán. Akkor racionálisabban kellene futballozniuk, ha gólt is akarnának rúgni. A mostani passzolós játékkal őrületbe kergetik az ellenfelet. Nyilvánvaló, hogy az írek igazából 'írül" sem tudtak játszani, hiszen visszatámadták őket, nem tudtak felkészülni a hosszú indításokra, de nem is próbáltak így futballozni. Véleményem szerint ez nagy hiba volt, de tegyük hozzá, nehéz dolguk volt a spanyol együttes ellen. Ők kontrából is nagyon veszélyesek, ellentétben például a hollandokkal. Aki a spanyolok ellen átmegy a túlsó térfélre, akár szögletnél is, számíthat arra, hogy megkontrázzák, ebből a szempontból is nehéz felvenni a címvédővel a harcot."

Csank kiemelte, hogy a spanyolok a taktikai újításoktól sem félnek. "Kirajzolódtak a futballiskolák közti különbségek, úgy is, hogy a spanyolok az olaszok ellen felvállalták a csatár nélküli játékot. Az olasz háromvédős rendszer ellen két szélsővel öt ember tartottak vonalban a középpályán. Egyébként ez nem jött be, de taktikai szempontból érdekes volt. Most pedig volt csatáruk, de akkor is dicséretes, hogy az első meccsen bátrat húztak. Az írek nem mertek elszakadni a 4-4-2-től, ami a középpályán hatalmas veszteséget okozott. Eleve adott volt, hogy mezőnyfölényben lesznek a spanyolok, amellett taktikailag a spanyolok megint húztak csavartak egyet, mert a 4-3-3-at teljesen másképp játszották, mint ahogy várni lehetett. David Silva egyfolytában az ék mögötti pozícióban mozgott, jobb oldalon csak egy emberük volt, a többi játékost áttették a pálya közepére, illetve a bal oldalra, ezáltal nehéz helyzetbe sodorták az íreket. Gyakorlatilag csak a gólkülönbség volt kérdés."

A játékos-pályafutása során kapusként bizonyító szakember az írek portására, Shay Givenre is kitért. "A gólokban kapushibák is közrejátszottak. Az első középre ment, nem illik ilyet kapni, aztán a következőnél Given középre ütötte ki egy labdát, amiből megint gól született. Givent jó kapusnak tartom, de úgy vélem, most két találatért is okolható. Volt ugyan két bravúros védése, de nem fogott ki jó napot."

Csank János szerint az utolsó csoportfordulóban a horvátok az írekkel ellentétben bátrak lesznek Xaviék ellen, de ők sem tudják kihúzni a hispánok méregfogát.

"A horvát válogatottnál hatalmas előny, hogy "horvátul" futballoznak. Nem foglalkoznak a divatirányzatokkal, amikor kell, hosszút passzolnak, amikor kell rövidet, nagyon egészséges futball jellemzi őket. De kérdés, hogyan védekezik le a spanyolok passzolós játékát és letámadást. Úgy gondolom, a horvátok nem tudják megverni a spanyolokat, de szoros mérkőzésre tippelek."

A mérkőzés összefoglalója

EURO 2012, C-csoport, 2. forduló:
Spanyolország - Írország 4-0 (1-0)
Gdansk, 39 ezer néző, V.: Pedro Proenca portugál).
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xavi Hernández, Busquets, Xabi Alonso (Javi Martínez 65.) - Silva, Torres (Fabregas 74.), Iniesta (Cazorla 80.). Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque
Írország: Given - O'Shea, St Ledger, Dunne, Ward - Duff (McClean 76.) , Andrews, Whelan (Green 80.), McGeady - Cox (Walters 46.), Keane. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
Gólszerző: Torres (4., 70), Silva (49.), Fabregas (83.)
Sárga lap: Xabi Alonso (54.), Javi Martínez (76.) ill. Keane (36.), Whelan (45+1.), St Ledger (84.)
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!