Barcelona

Bemutatták Vilanovát, csatárt biztos nem igazol

Az FC Barcelona pénteken hivatalos is bejelentette, hogy a távozó Josep Guardiola helyét eddigi segítője, Tito Vilanova veszi át. A szakember székfoglalójában azt mondta, nem szerencsés, ha elődjéhez hasonlítják, ugyanakkor nem látja indokoltnak, hogy sok mindenben változtasson.

A Barcelonában tartott sajtótájékoztatón Francesc Tito Vilonava elsőként megköszönte Josep Guardiola eddig munkáját. Vilanova mind a 14 trófea megszerzésében segítette Pep munkáját, saját bevallása szerint ez idő alatt szoros kapcsolat alakult ki közte és egykori fönőke között.

Tito Vilanova a Guardiola-iskolát akarja tovább folytatni

"Köszönettel tartozom Guardiolának, akit a barátomnak tekintek, olyan ő számomra mintha a testvérem lenne. Kiváltság volt öt évig mellette dolgozni. A Chelsea elleni találkozó után Guardiola közölte velem, hogy szünetet szeretne tartani és hogy a klub felajánlja nekem az ő munkáját." - kezdte mondandóját Vilanova, aki Guardiolához hasonlóan a Barcelona akadémiáján nevelkedett. "Elsőre nagyon meglepődtem, semmit nem tudtam a dologról. A klub megerősítette az ajánlatot, majd kértem néhány napot a gondolkodásra".

Mivel a 42 éves szakember eddigi pályafutása során még egyetlen csapatot sem dirigált vezetőedzőként, érthető, hogy meg akarta fontolni a dolgot, szeretett volna még egy évet Guardiola mellett dolgozni. "Ha Guardiola egy másik csapathoz szerződött volna a nyáron, elképzelhető, hogy most én sem lennék itt." - utalt arra, hogy követte volna barátját akár egy másik csapathoz.

Guardiola azonban tényleg pihenni akar, több sztárcsapatot - köztük a Chelsea-t és az Intert - is visszautasított, így Vilanovára vár a feladat, hogy további sikerekhez segítse a katalán óriást. "Én csak a munkámat akarom végezni. Tudom, hogy az emberek összehasonlítanak majd Peppel, de ezzel nem megyünk semmire, szóval mint korábban is mondtam, emiatt nem aggódom"

Az új tréner a következő évad csapatáról is ejtett pár szót, de azt leszögezte, hogy eget rengető változásokra senki ne számítson. "Pep és én minden döntés megbeszéltünk egymással, ő pedig mindent elmagyarázott a játékosoknak. Ezen nem akarok én sem változtatni. Ami a játékoskeretet illeti Dani Alves nálunk marad, ez számomra teljesen egyértelmű. Nem értem a távozásáról szóló pletykákat, ő az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb barcelonai igazolása. Keitával ugyanez a helyzet: ha maradni akar, maradhat".

A jelenlévő újságírókat a maradók mellett természetesen az esetleges új érkezők is érdekelték. Vilanova konkrét nevekkel nem dobálózott, de azt elmondta, hogy támadót biztosan nem igazolnak a nyáron. "35 milliós átigazolási keret? Nekem ilyet senki nem mondott. Egy középső védőt és egy balhátvédet akarunk szerződtetni. A támadószekcióba nem tervezünk új játékosokat idehozni, reménykedem benne, hogy jövőre kevesebb gondunk lesz a sérülésekkel. Cuenca és Tello is itt van, van elég támadónk".

A sajtótájékoztatón megszólalt  Sandro Rossel klubelnök is, aki elmondta, hogy Andoni Zubizarreta vetett fel az ötletet, hogy Vilanova legyen Guardiola utódja. "Mikor Andoni bedobta Tito nevét egy másodpercig sem hezitáltunk."

 

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!