EURO 2012

A spanyolok úgy muzsikáltak, mint egy zenekar - Trapattoni

megosztom

A címvédő spanyol válogatott 4-0-s győzelmet aratott az ír csapat felett az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C-csoportjának csütörtöki 2. fordulójában, így az írek - utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül - kiestek. Vicente Del Bosque spanyol szövetségi kapitány elégedett volt az eredménnyel, kollégája, Giovanni Trapattoni szép búcsúra készül.

"Mindannyian boldogok vagyunk, elértük a célunkat, győztünk. Nem volt könnyű, mert Írország nagyon masszív volt hátul. Az én szempontomból az a legfontosabb, hogy domináltunk a labdabirtoklásban, és gyakorlatilag csak az ellenfél térfelén folyt a játék. 26 kapura lövésünk volt, ez nagyon fontos statisztikai adat. A középső védőink kitűnően teljesítettek, különösen a magas labdáknál" - értékelt a spanyol szakvezető a találkozó után.

"Szeretném megemlíteni, hogy az írek a pályán és a lelátón is példamutatóak voltak" - dicsérte a négygólos hátrányban is lelkes ír drukkereket Del Bosque, majd a sorsdöntő utolsó fordulóról beszélt. "Ahogy az első meccs után, most is azt mondom, hogy azt a mérkőzést is meg akarjuk nyerni." A spanyolok a horvátokkal mérkőznek meg, egy döntetlennel akár karöltve juthatnak a negyeddöntőbe, amennyiben az olaszok nem verik meg legalább két góllal az íreket.

"Ahogy a horvátok ellen, most is nagyon korán gólt kaptunk, ami minden előzetes tervünket felborította - kezdte Giovanni Trapattoni, az írek olasz kapitánya. - Tudtuk, hogy nagyon kemény ellenfél vár ránk, úgy terveztük, hogy a középpályáról Robbie Keane-t kell támogatnunk, de az első gól után több teret voltunk kénytelenek engedni egy olyan csapatnak, amelynek a technikai tárháza végtelen. Nagyon sok olyan hibát követtünk el, amire az edzéseken nem volt példa. A spanyolok ismét bizonyították kivételes erejüket, úgy muzsikáltak, mint egy zenekar. Úgy jöttünk az Eb-re, hogy kiélvezzük minden pillanatát, de most nagyon csalódott vagyok a játékosok miatt. A szurkolóink minden tiszteletet megérdemelnek, akkor is rendületlenül tapsoltak és éljeneztek minket, amikor már minden elveszett. Mindent megteszünk azért, hogy Olaszország ellen emelt fővel búcsúzhassunk."

A mérkőzés összefoglalója

EURO 2012, C-csoport, 2. forduló:
Spanyolország - Írország 4-0 (1-0)
Gdansk, 39 ezer néző, V.: Pedro Proenca portugál).
Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xavi Hernández, Busquets, Xabi Alonso (Javi Martínez 65.) - Silva, Torres (Fabregas 74.), Iniesta (Cazorla 80.). Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque
Írország: Given - O'Shea, St Ledger, Dunne, Ward - Duff (McClean 76.) , Andrews, Whelan (Green 80.), McGeady - Cox (Walters 46.), Keane. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
Gólszerző: Torres (4., 70), Silva (49.), Fabregas (83.)
Sárga lap: Xabi Alonso (54.), Javi Martínez (76.) ill. Keane (36.), Whelan (45+1.), St Ledger (84.)
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

megosztom