NBA

A Heatnek már biztosan nem kell megismételnie a 2006-os bravúrját

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) fináléjának második mérkőzése előtt az volt a kérdés, hogy vajon 2-0-s Thunder vezetés, vagy 1-1-es döntetlen után tehetik át székhelyüket a csapatok Miamiba? Végül az utóbbi realizálódott, hiszen a Heat 100-96-arányban nyert.

Kevin Durant és LeBron James

Az Oklahoma City Thunder keddi 105-96-os sikerét követően a második mérkőzés tétje az volt, hogy vajon Kevin Durantéknek sikerül-e 2-0-s előnyre szert tenniük? Abban az esetben, ha ez összejött volna, akkor a Miaminak bizony felderenghettek volna a 2006-os emlékek, amikor úgy lett bajnok a Heat, hogy a nagydöntőben 2-0-s Mavericks vezetést követően sorozatban három hazai meccset nyertek, sőt később Dallasban a negyedik is összejött. Egy dolog azonban a biztos, Dwyane Wade-ék elkerülték ezt a nem mindennapi helyzetet, hiszen 100-96-ra nyerték a találkozót.

A mérkőzést sokkal jobban kezdte a Miami Heat, akik szűk nyolcpercnyi játék után már 18-2-re vezettek, egy minutummal később pedig Kevin Durant begyűjtötte második személyi hibáját, így aztán abszolút nehéz helyzetben volt a Thunder. A nagy blama elkerülése végül James Hardennek volt köszönhető, aki a kispadról beállva gyorsan megszórta magát, és tíz ponttal zárta a játékrészt, amely 27-15-ös Miami vezetéssel ért véget. A második negyedben aztán stabilizálódni látszott a két csapat közti különbség, hiszen a nagyszünetre 55-43-as Heat vezetésnél vonulhattak a csapatok. Érdekesség, hogy egészen a második negyed közepéig kellett várni arra, hogy a Thundernél a három nagyon kívül is szerezzen valaki pontot, ezt végül Serge Ibaka tette meg, méghozzá büntetőkből.

Kevin Durant félidei hat pontját követően aztán nagyon összekapta magát, és egy rendkívül erős harmadik negyedet produkált, amelynek az lett az eredménye, hogy három perccel a játékrész vége előtt ismét egyszámjegyűre olvadt a Heat előnye. A sors fintora, hogy a liga háromszoros pontkirálya a következő támadásnál be is gyűjtötte a negyedik személyijét, így mehetett pihenni. Ezt a negyedet végül 24-23-ra nyerte a Thunder. A záró játékrész aztán hatalmas fordulatot produkált, ugyanis a hazaiak kiváló hajrájának köszönhetően hét másodperccel a vége előtt akár egyenlíthettek is volna, ám Kevin Durant sorsdöntő dobást hibázott az alapvonalról, így aztán 100-96-os Miami-sikert hozott a párharc második mérkőzése.

Kiváló egyéni teljesítményekből ezúttal sem volt hiány, Kevin Durant a pocsék első félidőt követően 32 egységgel zárt, míg Russel Westbrook egy igazán gyenge dobóteljesítménnyel (10/26) is 27 pontig jutott. James Harden az első félidőben nagy löketet adott a Thundernek, a meccs végére azonban teljesen eltűnt, ám így is 21 egységet könyvelhetett el. A másik oldalon LeBron James 32, Dwyane Wade 24, míg az ismét a kezdőbe kerülő Chris Bosh 16 pontot szerzett, ám utóbbinál elképesztő adat, hogy kiváló ponttermelése mellett 15 lepattanót is összegyűjtött. A Heatnek azonban az igazán nagy lökést ismét Shane Battier játéka adta, aki hét triplából ötöt bevágva 17 pontot tett a közösbe.

A második mérkőzés tehát teljesen ellentétes előjelű volt az elsőhöz képest, és a Thunder több okból is elkezdhet pánikolni. Egyrészt elveszítették a hazai pálya előnyét, másrészt viszont döbbenetes, hogy a festékből szerzett pontokat tekintve a Heat 48-32-re nyerte a meccset. Persze ezt többféleképpen is lehet értelmezni, hiszen nézhetünk erre a statisztikára úgy, hogy a Thunder még így is majdnem nyerni tudott, ám tekinthetünk úgy is a dolgokra, hogy a Miami nem várt előnyhöz jutott a második mérkőzésen, és ha ezt hazai pályán is tartani tudják majd, akkor teljesen esélytelen az OKC. Mindemellett nagyon úgy néz ki, hogy Eric Spoelstra megtalálta az ideális összeállítást, valamint Shane Battier kiváló játéka is feltűnő, aki ha így folytatja, akár döntően befolyásolhatja a finálé kimenetelét. A másik oldalon még mindig nagyon hullámzó a teljesítmény, egyik-másik sztár hajlamos eltűnni egy teljes félidőre, míg Russel Westbrook egészen elképesztően gyengén dob, így aztán ha ez így folytatódik, akkor nagy bajban lehet a Thunder.
 

A párharc állása két mérkőzés után: 1-1

NBA
Rájátszás, 42. játéknap
Oklahoma City Thunder-Miami Heat 96-100