EURO 2012 szakértő

Megint az bizonyosodott be, hogy Messi jobb, mint Cristiano Ronaldo - Csank János

Az Európa-bajnokság B csoportjában Németország 1-0-ra legyőzte Portugália együttesét szombat este, Csank János, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya pedig megosztotta véleményét a mérkőzésről a hatharom.hu-val.

"Tipikus első meccsként indult, mindkét csapat félt attól, hogy kikaphat. Az első félidőben a németek, a másodikban, a gól után a portugálok voltak egy kicsivel jobbak, de igazából nem volt sok esemény" - kezdte az értékelését Csank János.

A Gyirmót vezetőedzője szerint a vesztes luzitánok túltaktikázták, túlvédekezték a találkozót, amikor pedig már menniük kellett előre, kapkodtak: "A portugálok elkéstek a feltámadással, és a probléma az volt, hogy egy ilyen támadókkal rendelkező csapat nem tudott vagy talán nem is akart dominálni. Ehelyett végig kontrára játszottak. Ráadásul ilyen szintű támadóktól én elvárnám, hogy egy-egy lövőcselt ismerjenek, de így a ziccereket nem tudták berúgni. Így a portugálok veresége, a németek győzelme megérdemelt volt. Utóbbiak nagyon taktikusan, szervezetten és hideg fejjel dolgoztak végig, és azért tudtak helyzeteket is kialakítani."

Cristiano Ronaldo a Németország-Portugália mérkőzésen az Európa-bajnokságon 2012-ben.

A hajrában látott portugál helyzetek alapján felvetődik a kérdés, hogy ha hamarabb vált Paulo Bento együttese, lett-e volna esélyük nyerni.

"A németeket nehéz megverni, mindig van bennük gól, mindig tudják, mit akarnak. Tulajdonképpen rizikós ellenük kinyílni. Ezt nem is merték megtenni a portugálok, de nem is értem őket, mert minden világversenyen ezt csinálják. Van bennük játékerő, de nem tudnak, nem mernek játszani. Bekkelnek, ami nem feltétlenül rossz, de mindig csak kontrára játszani nem lehet" - mondta Csank János.

A korábbi szövetségi kapitány érdekességként azt is aláhúzta, hogy az állandóan az argentin Lionel Messivel "versenyeztetett" Cristiano Ronaldo a szombati találkozón újabb presztízsveszteséget is szenvedett: "Ezen a meccsen megint az bizonyosodott be, hogy Messi jobb játékos, mint Ronaldo, hiszen előbbi nem tud olyan rosszul játszani, hogy ne csináljon valamit egy egész mérkőzésen, Ronaldónak pedig momentuma sem volt, ami szintén döntő volt. Természetesen még csak az első meccsen vagyunk túl, lehet bármi, de egy ilyen klasszis játékosnak valamivel többet kellene nyújtania. Ráadásul nagyon feszültnek éreztem, ami kicsit meglepő egy ilyen rutinos, sikeres futballistától. Persze ez is azt mutatta, hogy nagyon akart, tehát nem az akarásán múlott, de az is igaz, hogy a csapata sem játszott eleget előre ahhoz, hogy nyerni tudjanak."

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!