EURO 2012

Del Bosque Fabregasszal próbálta meglepni az olaszokat

Döntetlent játszott egymással a címvédő spanyol és az olasz válogatott a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, a C-csoport vasárnapi első összecsapásán. Vicente del Bosque, a hispánok szövetségi kapitánya a lefújás után elmondta, elégedett övéi jó teljesítményével és a megszerzett egy ponttal.

"Természetesen szerettünk volna győzni. Előzőleg úgy gondoltam, hogy a döntetlen csalódás lesz, de utólag más a véleményem, remek teljesítményt nyújtottunk. Lelkesen, elszántan és a győzelemre esélyesen játszottunk végig. Mi birtokoltuk többet a labdát egy olyan csapat ellen, amely megpróbált nyomás alá helyezni minket, és az első perctől nekünkugrott. Igaz, az olaszoknak is voltak helyzeteik, de mi uraltuk a meccset. Értékes pontot szereztünk" - nyilatkozta a mérkőzés után Vicente del Bosque.

A kapitány Cesc Fabregasra is kitért, aki csatárt játszott. "Nagyszerű játékos, azért játszott ezen a poszton, mert úgy véltük, ez összezavarhatja az ellenfelet. Cesc jól végezte a dolgát. Fernando Torres később lépett pályára, volt esélye a gólszerzésre, de nem sikerült betalálnia. Elégedett vagyok a döntetlennel."

A mérkőzés összefoglalója:

EURO 2012
C-csoport, 1. forduló:
SPANYOLORSZÁG-OLASZORSZÁG 1-1 (0-0)
Gdansk, PGE Arena, vezette: Kassai Viktor (magyar)
 
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba - Xabi Alonso, Xavi, Busquets - Iniesta, Fabregas (Torres, 74.), Silva (Navas, 64.).
Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. Cserepad: Valdés, Reina (kapusok), Raul Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Cazorla, J. Navas, Pedro, Fernando Torres, Negredo, Mata, Llorente.
 
OLASZORSZÁG: Buffon - De Rossi, Bonucci, Chiellini - Maggio, Thiago Motta (Nocerino, 90.), Pirlo, Marchisio, Giaccherini - Balotelli (Di Natale, 56.), Cassano (Giovinco, 65.).
Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Cserepad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Montolivo, Diamanti, Nocerino, Di Natale, Borini, Giovinco.
 
Gólszerző: Fabregas (64.), illetve Di Natale (61.)
Sárga lap: Jordi Alba (68.), Arbeloa (84.), Torres (84.), illetve Balotelli (37.), Bonucci (66.)

 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!