Roland Garros

Nadal sokkoló győzelemmel gyalogolt be a fináléba

megosztom

A címvédő spanyol Rafael Nadal játszi könnyedséggel három játszmában győzte le David Ferrert a párizsi nyílt teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében.

Nadal az első három játékban még bizonytalan volt, de utána...

Rafael Nadal az eddigi öt párizsi mérkőzésén gyakorlatilag meg sem izzadt, noha az utolsó két körben már Juan Monaco és Nicolas Almagro személyében két TOP20-as játékossal találta magát szemben, akik ráadásul salakon képesek leginkább kihozni magukból a maximumot.

Nadal mindkét találkozóját sokat sejtető könnyedséggel húzta be, majd az elődöntőben az a David Ferrer várt rá, aki szintén kirobbanó formában teniszezett az utolsó két fordulóban. A 30 éves spanyol a negyeddöntőben Andy Murray-t nagyszerű játékkal, alig hibázva múlta felül, így joggal várhattunk izgalmas mérkőzést a két spanyol összecsapásán.

Ahogy az utóbbi napokban, úgy pénteken is meglehetősen hűvös és szeles volt az időjárás, ez pedig elsősorban Rafa Nadalnak okozott problémákat. A világranglista második helyezettje idegesnek tűnt a találkozó elején, egyáltalán nem játszott agresszívan, Ferrer viszont hozta azt, amit már Murray ellen is mutatott. Nadal első szervajátékát is nagy nehézségek árán tudta csak megtartani, de Ferrer 2:1-es vezetésénél egy csapásra megváltozott minden.

Nadal pályafutása során hetedik alkalommal jutott be a Roland Garros döntőjébe

Nadal számára a negyedik játékban indult a mérkőzés, a mallorcai felvette a ritmust, onnantól pedig Ferrernek esélye sem volt. Nadal pillanatok alatt öt játékot is megnyert zsinórban, az első játszmát úgy nyerte meg, hogy két ízben is "semmire" vette el Ferrer adogatását. A folytatásban is maradt ez a tendencia, de 4:1-es Nadal-előnynél egy bő félórára eső miatt félbeszakadt a találkozó.

A kényszerszünet sem tudott segíteni Ferrernek, aki képtelen volt megnehezíteni a címvédő dolgát, mindössze öt (!) játékot nyert az egész mérkőzésen, összesen két órát sem töltöttek a pályán.

A mallorcai teniszező az első játékos lehet, aki hétszer diadalmaskodik a Roland Garroson, jelenleg a legendás Björn Borggal közösen tartják a rekordot.

Ez volt Nadal 51. győzelme a párizsi tornán, karrierje során eddig csak egyetlen alkalommal, 2009-ben a svéd Robin Söderlingtől szenvedett vereséget.

Nadal a döntőben az első helyen kiemelt, világelső szerb Novak Djokovics, illetve a harmadikként rangsorolt svájci Roger Federer összecsapásának győztesével találkozik.

Roland Garros, elődöntő
Rafael Nadal (spanyol, 2.) - David Ferrer (spanyol, 6.) 6:2 6:2 6:1
  Adogatás  
1 Ász 2
3 Kettős hiba 1
56% 1. szerva (százalék) 60%
51% (19/37) 1. szerva megnyert p. 85% (33/39)
41% (12/29) 2. szerva megnyert p. 58% (15/26)
30% (3/10) Kivédett bréklabda 100% (2/2)
  Fogadás  
15% (6/39) 1. megnyert fogadópont 49% (18/37)
38% (10/26) 2. megnyert fogadópont 48% (14/29)
0% (0/2) Kihasznált bréklabda 70% (7/10)
  Pontok  
5 Max. pontok sorozatban 9
46% (31/67) Megnyert adogatópont 74% (48/65)
26% (17/65) Megnyert fogadópont 54% (36/67)
36% (48/132) Összes pont 65% (86/132)
  Gémek  
1 Max. játékok sorozatban 5
38% (5/13) Megnyert adogatójáték 100% (13/13)
0% (0/13) Megnyert fogadógémek 62% (8/13)
19% (5/26) Megnyert játékok 81%

 

Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Rafael Nadal teniszfelszerelését!
A Roland Garros ideje alatt minden nap közzéteszünk egy tenisz vonatkozású kvízkérdést. Neked nincs más dolgod, mint tippelni, és máris ott a lehetőség, hogy nyerj velünk.
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény egy Rafael Nadal teniszfelszerelés (a Nike 2012-es modelljei):
Rafael Nadal baseball sapka, Rafael Nadal tenisz cipő, Rafael Nadal melegítőfelső, Rafael Nadal tenisz póló, Rafael Nadal tenisz rövidnadrág, Rafael Nadal teniszütő (Babolat). A nyertes a felszerelés mellett öt óra ingyenes teniszoktatásban is részesül Csurgó Virág jóvoltából a Kőér Tenisz Klubban.

 

megosztom