EURO 2012

Az oroszok négy gólt vágtak a cseheknek

Gólgálával, a Csehország elleni 4-1-es győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot az orosz válogatott. A Szbornaja már az első félidőt követően két góllal vezetett, a csehek a második felvonás elején szépítettek, de nem tudták megállítani az orosz hengert. Alan Dzagojev duplázott, Roman Sirokov és Roman Pavljucsenko is betalált. Az oroszok vezetik az A-csoportot.

Magabiztos orosz győzelem a csehek ellen

Az első 10 percben úgy tűnt, a csehek futballoznak majd veszélyesebben, ám az oroszok gyakorlatilag az első komoly gólszerzési lehetőségüket kihasználták. A 15. percben Zsirjanov jobb oldali beadását a túloldalon érkező Kerzsakov a bal kapufára fejelte, a játékszer pedig az érkező Dzagojev elé került, aki 13 méterről a kapu közepébe lőtt (1-0). Dick Advocaat együttese az előny birtokában a biztos védekezésre, valamint a gyors ellentámadásokra rendezkedett be. Utóbbiból a következő 10 percben kettőt is vezettek, s a másodikból - egy nagyszerű támadás végén - megduplázták találataik számát. Arsavin kapott labdát a bal oldalon, középre húzott, majd 17 méterről keresztbe gurított, a jobb oldalon érkező Sirokov pedig finom mozdulattal az elvetődő Cech felett a hálóba pörgetett (2-0).

Az első félidő lefújásáig a játék képe nem sokat változott, az oroszok megnyugtató előnnyel vonulhattak a szünetre.

A folytatásban a csehek némi meglepetésre egy remek támadás végén egyenlítettek. Pilar kapott kitűnő indítást Plasiltól a leshatáron, majd elhúzta a labdát a kapuját elhagyó Malafejev mellett, s jobbról, éles szögből a kapuba gurított (2-1). Ezt követően megélénkült Rosickyék játéka, míg az oroszok egyre inkább a védekezésre fektették a hangsúlyt. A félidő felénél kissé esett a mérkőzés színvonala, az oroszoknak ennek ellenére több lehetőségük is adódott, azonban ezeket Kerzsakov rendre elrontotta - Zenit csatára előtt hét nagy helyzet adódott. A támadót Dick Advocaat 17 perccel a lefújás előtt lehozta, helyére Roman Pavljucsenkót állította be, aki egy gólpasszal és egy találattal végleg eldöntötte mérkőzést. Előbb a 79. percben a csehek saját 16-osuk előtt vesztettek labdát, amely Pavljucsenko elé került, ő Dzagojevhez passzolt, a csatár pedig egy igazítás után 15 méterről a léc alá bombázott (3-1). Majd a 82. percben  Pavljucsenko kapott labdát a bal oldalon Arsavintól, majd a 16-os sarkánál többször is megforgatta Hubníkot, mielőtt a léc alá vágta a játékszert (4-1).

A Szbornaja teljesen megérdemelten 4-1-re kiütötte a cseheket az egyébként kifejezetten sportszerű - sárga lap nélküli - mérkőzésen. A csoport korábbi összecsapásán a társrendező lengyelek 1-1-es döntetlent játszottak a görögökkel, így az oroszok vezetik a csoportot az első forduló után.

EURO 2012
A-csoport, 1. forduló:
OROSZORSZÁG-CSEHORSZÁG - 4-1 (2-0)
Wroclaw, Miejski Stadion, 40800 néző, vezette: Howard Webb (angol)
 
Oroszország: Malafejev - Anjukov, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov - Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov - Dzagojev (Kokorin, 85.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin.
Cserepad: Akinfejev, Sunyin (kapusok), Saronov, Granat, Nababkin, Izmajlov, Kombarov, Kokorin, Glusakov, Szemsov, Pavljucsenko, Pogrebnjak. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat.
 
Csehország: Cech - Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec - Plasil, Jirácek (Petrzela, 75.) - Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman, 46.) - Baros (Lafata, 86.). Cserepad: Lastuvka, Drobny (kapusok), Suchy, Limbersky, Rajtoral, Petrzela, Hübschman, Kolár, Darida, Necid, Pekhart, Lafata. Szövetségi kapitány: Michal Bílek.
 
Gólszerző: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), illetve Pilar (52.)
Sárga lap: -
 
Korábban:
Lengyelország-Görögország 1-1 (1-0)
Gólszerző: Lewandowski (17.), illetve Szalpingidisz (51.)
Kiállítva: Szczesny (69.), illetve Papasztatopulosz (44.)
Az A-csoport állása:
    M Gy D V Rg Kg P
1. Oroszország 1 1 0 0 4 1 3
2. Lengyelország 1 0 1 0 1 1 1
3. Görögország 1 0 1 0 1 1 1
4. Csehország 1 0 0 1 1 4 0
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

Élő közvetítés:

93. perc: Vége, Oroszország 4-1-re legyőzte Csehországot.

93. perc: Az orosz kapuban a labda, de les előzte meg.

90. perc: 2 perc a hosszabbítás.

87. perc: Kokorin becsapta Kadlecet, majd lőtt, Cech kezébe.

87. perc: Hübschman 27 méterről, szabadrúgásból felejthetőt alkotott.

86. perc: David Lafata bizonyíthat Milan Baros helyén.

85. perc: Kokorin váltotta a két gólos Dzagojevet.

82. perc: Újabb orosz bombagól: Pavljucsenko cselezgetett Hubník mellett, majd a tizenhatos vonaláról kipókhálózta a jobb felsőt, Cech csak beleütni tudott (4-1).

79. perc: GÓL! Dzagojev duplázott, Pavljucsenko remek átadásu után 14 méterről, kissé jobbról a léc alá bombázott (3-1).

78. perc: Zsirkov lövésébe belelépett Hubník, szöglet. Hubník fejjel tisztázott, az újabb sarokrúgás veszélytelen.

75. perc: A rengeteget futó Jirácek mehet pihenni, Petrzela a friss erő a cseheknél.

75. perc: Rosicky 13 méterről próbálta meglepni Malafejevet, a labda elpörgött a portástól, de másodjára megfogta, Baros már lecsapott volna rá.

73. perc: Alekszandr Kerzsakovot Roman Pavljucsenko váltotta.

72. perc: Gebre Selassie jobbról, kapásból a oldalhálóba tüzelt.

Ismét az oroszok dominálnak, egynás után dolgozzák ki a helyzeteket.

70. perc: Kerzsakov elfektette a cseh védelmet, majd 12 méterről csúnyán a kapu fölé lőtt. Ez volt 7. kísérlete.

68. perc: Kerzsakov jobbról méterekkel a kapu bal oldala mellé suhintott, Hunbík kísérte.

66. perc: Zsirkov beadását kifejelték a cseh védők.

64. perc: Kerzsakov jobbról, nyolc méterről ismételten mellé lőtt. Amúgy néhány centis lesről indult.

64. perc: Zsirkov lódult meg a bal oldalon, befelé cselezett, de szabálytalanokodott.

63. perc: Zirjanov 28 méteres tüzelése elszállt a bal felső fölött.

56. perc: Sirokov távoli lövése elkerülte a kaput.

56. perc: Kerzsakov startolt a labdára a jobb oldalon, de Cech elérte az alapvonalnál.

54. perc: Rosicky kevergetett a jobb oldalon, szögletet harcolt ki. Vérszemet kaptak a góltól a csehek. A beadás elkerülte az orosz kaput.

52. perc: Kellett csak szidni a cseheket, egyenlítenek: Pilart szöktette remek ütemben Plasil, a Wolfsburg légiósa elfektette Malafejevet és az ötös jobb sarkáról a hosszú alsóba gurított (2-1).



A játék képében nem történt változás, a cseh védelem szellős, az oroszok életveszélyes támadásokat vezetnek. Rosicky eltűnik a mezőnyben.

50. perc: Újabb kapitális hiba a cseh védelemben, Kerzsakov teljesen üresen maradt a jobb oldalon, de a kapu rövid oldala mellé lőtt 1-2 méterrel.

49. perc: Arsavin passzolt balról Kerzsakovhoz, aki hosszan szöktette magát, Ceché lett a labda.

46. perc: Csere a cseheknél, Rezeket Hübschman váltotta.

46. perc: A csehek kezdték a második félidőt.


Az első félidő egyértelműen orosz fölényt hozott két góllal, a csehek próbálkoznak, de eddig nem jelentenek valódi veszélyt Malafejev kapujára.

45+3. perc: Vége az első félidőnek.

45+1. perc: Jirácek balról, a tizenhatoson kívülről eresztett meg egy lövést, egy méterrel szállt el a kapu fölött.

45+1 perc: Cechet támadta két orosz játékos egy hazaadás után, de megkaparintotta a labdát a kapus.

45. perc: Pilar fejelt a földre védője szorításában, Malafejev védett.

43. perc: Sirokov bal oldali beadását kivágták a védők.

Az orosz védelem eddig tökéletesen zár, ugyanez nem mondható el a csehekéről. Malafejevnek még nem kellett nagyot védenie.

40. perc: 54 százalékban birtokolják a labdát az oroszok.

35. perc: Pilar indult meg a balszélen, de sok köszönet nem volt akciójában.

34. perc: Kadlec megsérült, de úgy tűnik, folytatja a játékot.

33. perc: Az oroszok pillanatok alatt átrohannak a középpályán, újabb óriási helyzet maradt ki, Zirjanov bal oldali beadását Kerzsakov durrantotta 10 méterről a jobb felső mellé.

32. perc: Petr Jiráceket buktatták, Howard szerint nem volt szabálytalanság.

Felébredtek a csehek, magasabb fokozatra kapcsolva szövik a támadásokat.

31. perc: Baros maradt le néhány centivel a labdáról.

30. perc: Lehetőség a cseheknek, szöglettel felérő szabadrúgás a jobb oldalról. A beívelt labdát kifejelték az orosz védők.

28. perc: Zirjanov középre lőtt labdájáról mindenki, Cech is lemaradt.

27. perc: Arsavin esett el a tizenhatoson belül, de nem kapott büntetőt.

26. perc: Kadlec 9 méterről lőtt, Malafejev a biztonság kedvéért védett.

A csehek tanácstalanok, a Szbornaja hengerel, akár kiütés is lehet a vége.

24. perc: Gól! Arsavin parádés bal oldali keresztlabdája után az érkező Sirokov a kivetődő Cech felett az ötösről a hálóba helyezett (2-0).

23. perc: Plasill érkezett Rosicky fejesére, és fejelt kapura, Malafejev biztosan fogta a középre tartó labdát.

22. perc: Zsikrov az utolsó pillanatban fejelte ki a labdát szögletre Rezek elől.

19. perc: Gyors orosz ellentámadás végén Dzagojev 10 méterről, jobbról kapásból a kapu fölé bombázott.

Az első tíz percben a csehek nyomtak, de aztán feléledtek az oroszok, és a második támadásuk gólt eredményezett.

15. perc: GÓL! Zirjanov jobbról ívelt át a tóloldalra, Kerzsakov a bal kapufára fejelt, a kipattanó labát Dzagojev kapásból, 8 méterről a hálóba vágta, Cech a másik irányba vetődött (1-0).

14. perc: Zsirkov balról, az alapvonaltól gurította be középre a labdát, Kerzsakov a jobb sarok mellé pörgetett.

13. perc: Gebre Selassie blokkolta Arsavnin beadását a bal oldalon, szöglet. A védő bedobásra tisztázott.

12. perc: Rosicky vette célba a kaput, felejthető kísérlet.

7. perc: Milan Baros kökte el magától Zsirkovot, nagyon hajt a 2004-es gólkirály.

Eddig a csehek játszanak veszélyesebben, jobbára az orosz térfelen mozog a labda.

5. perc: Rezek szabadrúgása után Hubník fejelt, jó egy méterrel ment Malafejev ketrece fölé.

4. perc: Jobb oldali szöglet után mintha Anjukov karját súrolta volna a labda. A másik oldalról elvégzett cseh szöglet is veszélytelen volt.

A csehek csapatkapitány, Tomás Rosicky felépült sérüléséből, természetesen a kezdőcsapatban kapott helyet.

A csehek a magyar válogatott ellen játszották utolsó felkészülési mérkőzésüket, Prágában a mieink nyertek 2-1-re.

1. perc: az oroszok kezdték a mérkőzést. Jó szórakozást kívánunk!

20:43 - Nem épült fel Igor Akinfejev, igy Vjacseszlav Malafejev kezd az oroszok kapujában.

20:40 - A csapatok már a pályán vannak, következik az orosz és a cseh himnusz.

20:39 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Eb második mérkőzésének közvetítésén!