EURO 2012

Átadták a lengyel fővárosba vezető autópálya utolsó szakaszát

  • MTI

Egy nappal a lengyel-ukrán közös szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság előtt adták át a lengyel fővárosba vezető A2-es autópálya utolsó szakaszát, így Varsónak sem kell már szégyenkeznie, hogy nincsen közvetlen összekötetése más európai fővárosokkal.

A Berlinbe vezető útvonalon még a lengyel főváros környékén vannak olyan szakaszok, amelyekről hiányzik a burkolat utolsó rétege, ezért sebességkorlátozásokra kell számítani. Ezeket a részeket az Eb után lezárják, hogy még a fagyok előtt befejezhessék a munkálatokat.

Az autópálya minőségét a délelőtt folyamán Donald Tusk lengyel miniszterelnök is ellenőrizte, aki gépkocsival utazott a fővárostól nem egész 150 kilométerre fekvő Lódzba. A kormányfő forradalminak nevezte a változást, mivel ennek az útszakasznak a megtétele még az építkezés előtt közel két és fél órát vett igénybe, most pedig másfél óránál kevesebb idő is elég volt. 

Az A2-es autópálya a nemzetközi E30-as út része, amely az írországi Corkból az oroszországi Omszkba vezet. Lengyelország területét egy csaknem 660 kilométeres útszakasz szeli át, amelynek jelenleg a német-lengyel határtól a fővárosba vezető része létezik. Varsót a lengyel-fehérorosz határral a tervek szerint 2020-ig sikerül összekötni.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!