Röplabda Challenge Kupa

A Vasas norvég, a Gödöllő görög riválist kapott

  • MTI
megosztom

A Vasas norvég, a Gödöllő pedig görög ellenfelet kapott az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) luxemburgi központjában megtartott csütörtöki sorsoláson, amelyen a kontinentális kupasorozatok első fázisának párosítását készítették el.

Idén mindössze két magyar csapat, a Vasas-Óbuda-Hofeka és a TEVA-Gödöllői RC női együttese volt érdekelt a sorsoláson: a Challenge Kupa első fordulójában a bajnok és Magyar Kupa-győztes fővárosiaknak a norvég Stod Volley Steinkjer, az NB I-ben második helyezett gödöllőieknek viszont egy sokkal nehezebb rivális, a görög Olimpiakosz Pireusz jutott. Mindkét magyar együttes hazai pályán kezdi majd a párharcot november 13-15-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A férfiaknál ismét csak a bajnok és MK-győztes Fino-Kaposvár lépett volna ki a nemzetközi porondra magyar részről, de eltiltás miatt nem tehette. Az előző szezon előtt, de már a nevezés után ugyanis a klub anyagi nehézségek miatt visszalépett az európai kupaszerepléstől, emiatt a CEV egyéves eltiltással büntette. Ettől függetlenül az európai szövetség elnöke engedélyezte, hogy a magyar együttes újra rajthoz álljon a Közép-európai Ligában.

megosztom