NHL

Egy lépésre a kupától a Királyok

  • Molnár Dávid
megosztom

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2012-es rájátszásában immáron negyedszer tett szert a Los Angeles Kings 3-0-s előnyre az adott párharcban. A New Jersey Devils sem tudta elkerülni ezt a tetemes hátrányt, miután a harmadik találkozón sima vereséget szenvedtek.

A Stanley-kupa közelében

1993 után Los Angelesben ismét Stanley-kupa döntőre látogathattak ki a nézők, ottani idő szerint késő délután. Miután az egész város hokilázban égett, és ennek megfelelően számos híresség – többek között Wayne Gretzky, valamint David Beckham – is tiszteletét tette az első Los Angeles-i mérkőzésen, a Kings igyekezett minél hamarabb kiszolgálni a közönségét.

A Devils azonban túlélte a kezdeti nyomást, majd szép lassan átvette a meccs tempója feletti kontrollt, viszont Jonathan Quick ellen továbbra sem találták meg a megoldást. A fiatal kapus akarva-akaratlanul a korong útját állta, pedig néhány alkalommal úgy tűnt, hogy szemeivel csak keresi a játékszert. Ennek ellenére hibátlan maradt, még azok után is, hogy a harmad végén kettős emberhátrányba került a csapata, de a védőkkel együtt kiváló munkát végeztek a majdnem tökéletes emberhátrányos hatékonyság fenntartásának érdekében.

A folytatás eleje is a Devilsről szólt inkább, de a vendégek csatárainak fejében egyre nőtt a frusztráltság és a magabiztosság hiánya. Számos helyzetnél többet passzoltak a kelleténél, és a biztosnak tűnő góllehetőségeknél is rendre belelőtték Quickbe a korongot, holott valószínűleg még a párharc elején megállapíthatták, hogy magasan kellene lőni neki. Azonban sem az előzetes elemzésekből, sem az első két meccs tapasztalataiból nem okultak a vendégek, ami végül meg is bosszulta magát.

A Kings negyedik sora, a decembertől hiányzó Simon Gagnéval felvértezve, az első meccshez hasonlóan felavatta a Devils veterán hálóőrét, Martin Brodeurt. Bár a kapus védte az első kísérletet, és a korong a mamutja alá került, ettől függetlenül a bíró nem fújta le a játékot, mivel pont olyan szögben figyelte az eseményeket, hogy a játékszer végig látszódott, így pedig a Kings csatárok addig döfködtek Brodeur lábához, míg a játékszer be nem vánszorgott a gólvonalon túlra.

Talán a bíró megrémült Brodeur haragjától, vagy szimplán beismerte magában, hogy fújnia kellett volna, mindenesetre a zebrák a következő percekben több lehetőséget is adtak a Devilsnek az egyenlítésre – kétszer is emberelőnybe kerültek az Ördögök, de a Kings emberhátrányos egysége Quickkel az élen további frusztrációra adott okot a vendégek köreiben. A sok elpuskázott helyzet pedig ismét csak visszaütött, miután egy gyors ellentámadás során gyönyörű korongjáratás után varázsolta be Anze Kopitar a pakkot Brodeur hálójába.

A Devils összerogyott, és a hátralévő időben már nem igazán tudott nyomást gyakorolni a hazaiakra. A két gól láthatóan teljesen megfogta a vendégeket, és Peter DeBoer, a Devils vezetőedzője még a szünetben sem tudott rendet rakni a fejekben. A záró harmad első tíz percében el is dőlt a mérkőzés. Az egyre nagyobb elkeseredettség úrrá lett a Devilsen, és hiába küldtek ki csupán két embert tőlük a büntetőpadra az egész meccs alatt, de még ez sem mentette meg őket attól, hogy a rájátszás során igen gyengén muzsikáló Kings emberelőny ne duplázza meg a hazai gólok számát.

Miután kialakult a 4-0-s eredmény, már csak Jonathan Quick hibátlan mérkőzése miatt kellett igazán izgulnia a hazai közönségnek, ami végül meg is született. A Kings portása 22 védéssel zárta a meccset, tovább folytatva elképesztő teljesítményét, amit eddig a Stanley-kupa döntőjében nyújt. Három mérkőzésen mindösszesen kétszer tudták eddig bevenni az Ördögök a hálóját, és ezzel a produkciójával ismét csak a playoff MVP esélyesek élére került, megelőzve csapattársait, Dustin Brownt, illetve Drew Doughtyt a sorban.

A Kings a rájátszás során eddig minden párharcban eljutott a 3-0-s vezetésig, és csupán a Vancouvernek és a Phoenixnek sikerült ezt követően szépítenie. A Devils gólínségét figyelembe véve azonban nem számítana meglepetésnek, ha 1998 után újból söprésre kerülne sor a Stanley-kupa döntőben. Ez esetben a Királyokat egy lapon emlegethetnék a ’80-as évek Edmonton Oilers csapatával, akik 1988-ban szintén 16-2-es mérleggel hódították el a Stanley-kupát.

A nagydöntő magyar idő szerint csütörtök éjjel 2-kor folytatódik Los Angelesben, a negyedik mérkőzéssel, amin már jelen lesz maga a Stanley-kupa is.

megosztom