Roland Garros

Ferrer gyorsan elintézte honfitársát a nyolcaddöntőben

A hatodik kiemelt David Ferrer jutott tovább elsőként a nyolc közé a francia nyílt teniszbajnokság hétfői napján, miután alig több mint másfél óra alatt legyőzte Marcel Granollerst.

Vasárnap a szél, a hétfői nap kezdetén pedig már az eső is megérkezett Párizsba, de az első mérkőzéseken még csak gyengén szitált az égi áldás, így nem kellett megszakítani a játékot. A spanyol David Ferrert pedig nem is zavarta az időjárás, imponáló stabilitással játszott honfitársa, Marcel Granollers ellen.

Bár utóbbi is eljutott egy bréklabdáig, csak a hatodik kiemeltnek sikerült elvenni ellenfele adogatását, így 6:3-ra nyerte az első szettet.

A második játszma egy kicsivel már simábban alakult, mint az első, Ferrer jócskán tudta növelni nyerő ütései arányát a hibák ellenében, Granollersnél viszont épp fordítva alakultak a dolgok, így előbbi versenyző kétszer is tudott brékelni, 6:2-vel ért véget a szett.

A harmadik játszma volt a legegyértelműbb és a leggyorsabb, Ferrer egyetlen játékot sem engedett ellenfelének, precízen játszva, 28 perc alatt nyerte 6:0-ra a szettet, és ezzel övé lett a mérkőzés, a nyolc közé jutott, ahol a Gasquet-Murray mérkőzés győztesével találkozik.

Roland Garros
nyolcaddöntők
férfiak
Ferrer (spanyol, 6.)-Granollers (spanyol, 22.) 6:3, 6:2, 6:0
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Rafael Nadal teniszfelszerelését!
A Roland Garros ideje alatt minden nap közzéteszünk egy tenisz vonatkozású kvízkérdést. Neked nincs más dolgod, mint tippelni, és máris ott a lehetőség, hogy nyerj velünk.
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény egy Rafael Nadal teniszfelszerelés (a Nike 2012-es modelljei):
Rafael Nadal baseball sapka, Rafael Nadal tenisz cipő, Rafael Nadal melegítőfelső, Rafael Nadal tenisz póló, Rafael Nadal tenisz rövidnadrág, Rafael Nadal teniszütő (Babolat). A nyertes a felszerelés mellett öt óra ingyenes teniszoktatásban is részesül Csurgó Virág jóvoltából a Kőér Tenisz Klubban.