Olimpia 2012

A doppingmentes versenyzés fontosabb az aranyak számánál a MOB elnök szerint

  • MTI
megosztom

A Magyar Posta is hivatalos támogatója lett a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB).

Hétfőn sajtótájékoztató keretében írták alá az erről szóló megállapodást, amihez csatlakozott a Magyar Posta Biztosító Zrt. is, amely egy évtizede segíti a hazai élversenyzőket az úgynevezett Életút program révén. Ez a program a sportpályafutás befejezését követő időszakhoz kapcsolódik, elsősorban a tanulási lehetőségek biztosításával áll az olimpikonok rendelkezésére.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke kitért rá, hogy a londoni ötkarikás játékok közeledtével egyre fokozottabb várakozás övezi a versenyzők készülődését.

"Eddig 147 kvalifikált versenyzőnk van, de ez a szám még változhat" - mondta a MOB első embere, aki ezúttal is szót emelt a sportszerű felkészülés és versenyzés mellett. - "Nagyon nagy árnyékot vethet ránk ugyanakkor, ha nem tiszta körülmények között érik el sportolóink az eredményeket."

Borkai az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy nagyon boldog lesz, ha Londonban a magyar csapat többet ér el a pekingi teljesítménynél. Négy éve három aranyat, öt ezüstöt és két bronzot szerzett Magyarország.

"Jó lenne, ha minél több aranyat szereznénk, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a magyar érmek doppingmentes felkészülés eredményeként szülessenek meg" - mondta a sportvezető.

megosztom