Olimpia 2012

Az újraegyesítés óta a legkisebb német csapat utazik

  • VNA

Közel hatvan fővel kisebb lesz a londoni olimpiai küldöttségük, de Pekinghez hasonlóan így is az ötödik helyet célozzák meg a németek.

Az újraegyesítés utáni időszak legkisebb létszámú csapatát küldi Londonba a német sport - erről beszélt a német olimpiai bizottság vezetője, Thomas Bach egy frankfurti sajtótájékoztatón. A pekingi 440 fős csapattal szemben most a brit fővárosba ugyanis "csak" 380 atlétával mehetnek. A németek a megrendezésre kerülő 26 sportágból 23-ban képviseltetik magukat a londoni játékokon. A kisebb csapat ellenére a németek szeretnék megszerezni az olimpiai éremtáblázat ötödik helyét, igaz azzal ők is tisztában vannak, hogy ezt minden korábbinál nehezebb lesz elérniük. Négy éve Pekingben 16 aranyéremmel és összesen 41 éremmel az ötödik helyen zárt a német sport a nyári olimpián.

A német csapat kisebb létszámában csapataik gyengébb kvalifikációs szereplése a ludas, hiszen kosárlabdában, kézilabdában, labdarúgásban és vízilabdában sem lehet ott csapatuk a játékokon. A londoni csapatból név szerint már 85 sportoló (köztük 48 férfi és 37 nő) ismert, a többieket a július 4-ei nevezési határidőig véglegesítik a németek. A német sportvezetők jóslatai szerint 2008-hoz hasonlóan ismét Kína és az Egyesült Államok csatázik majd az éremtábla megnyeréséért és szerintük az oroszok végeznek majd ebben az összevetésben a harmadik helyen. A németek ugyan szeretnék a briteket megelőzni, a rendező jogán azonban extrém nagy csapatot nevező házigazdákat azonban Thomas Bachék várakozásai szerint Londonban nem fogják tudni megelőzni.