Roland Garros

A negyedik fordulóban búcsúzott a világelső Azarenka

A szlovák Dominika Cibulkova legyőzte a világelső és első kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenkát a francia nyílt teniszbajnokság női versenyének nyolcaddöntőjében.

Nagyon lassan indult be Azarenka és Cibulkova mérkőzése, 16 percig tartott az első játék, amiben a fehérorosz rögtön elvette ellenfele adogatását. Cibulkova azonban azonnal visszabrékelt, és a folytatásban a kezébe tudta venni az irányítást. A világelső sokat hibázott, és 2:2 után nem is tudott gémet nyerni az első szettben, a szlovák 6:2-vel szerzett előnyt.

Viktorija Azarenka a Dominika Cibulkova elleni mérkőzésén a Roland Garros nyolcaddöntőjében 2012-ben.

A második játszma megint ugyanúgy kezdődött, Azarenka brékelt, Cibulkova visszabrékelt, és a 15. kiemelt a fehérorosz több egymás utáni adogatásánál is bréklabdákig jutott. Sikerült is 4:2-es előnyt szereznie, Azarenka azonban nagyot küzdve egyenlíteni tudott, majd 6:5-re is vezetett, de nem tudta kiszerválni a játszmát.

Rövidítés következett, amelynek az elején mindketten hozták pontjaikat, Cibulkova szerzett először minibrék előnyt, 4-2-re vezetett. 6-3-nál már mérkőzéslabdái voltak, amik közül a másodikat ki is használta, így búcsúztatta az első kiemeltet, a torna egyik legnagyobb favoritját.

Roland Garros
Nyolcaddöntők
nők:
Cibulkova (szlovák, 15.)-Azarenka (fehérorosz, 1.) 6:2, 7:6 (7-4)
korábban:
Errani (olasz, 21.)-Kuznyecova (orosz, 26.) 6:0, 7:5
Kerber (német, 10.)-Martic (horvát) 6:3, 7:5
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Rafael Nadal teniszfelszerelését!
A Roland Garros ideje alatt minden nap közzéteszünk egy tenisz vonatkozású kvízkérdést. Neked nincs más dolgod, mint tippelni, és máris ott a lehetőség, hogy nyerj velünk.
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény egy Rafael Nadal teniszfelszerelés (a Nike 2012-es modelljei):
Rafael Nadal baseball sapka, Rafael Nadal tenisz cipő, Rafael Nadal melegítőfelső, Rafael Nadal tenisz póló, Rafael Nadal tenisz rövidnadrág, Rafael Nadal teniszütő (Babolat). A nyertes a felszerelés mellett öt óra ingyenes teniszoktatásban is részesül Csurgó Virág jóvoltából a Kőér Tenisz Klubban.