Felkészülés

Holland gálaelőadás Amszterdamban - videó

A június 8-án kezdődő Európa-bajnokság egyik favoritjának számító Hollandia Amszterdamban 6-0-s győzelmet aratott Észak-Írország felett. Bert van Maarwajk együttese végig óriási fölényben futballozott, ha a játékosok kicsit jobban összpontosítanak a befejezéseknél, akár kétszámjegyű is lehetett volna a különbség.

Afellay és van Persie egyaránt két góllal vette ki a részét a sikerből

Közel 50 ezer néző volt kíváncsi az Oranje utolsó felkészülési mérkőzésére a pénteken rajtoló kontinenstorna előtt, és bizony a holland sztárok ki is szolgálták a szépszámú közönséget.

A gólgyártást az arsenalos Robin van Persie kezdte el, a 11. percben Wesley Sneijder hosszú keresztlabdáját fejelte Roy Caroll kapujába. Négy perccel később egy ígéretes szögből járó szabadrúgást Sneijder tekert a hálóba, majd az első félóra letelte előtt van Persie egy kezezés miatt megítélt büntetőt értékesített magabiztosan.

Még az első félidőben teljessé tette a kiütés Hollandia: a 37. minutumban a hosszú sérüléséből felépülő Ibrahim Afellay értékesítette van Persie labdáját.

A fordulás után is nagy lendülettel futballoztak a hazaiak, a második játékrészben hat perc kellett az újabb narancssárga gólhoz: a labda útja ezúttal is van Persie-Afellay volt.

A végeredmény a 78. percben alakult ki, miután a csereként beálló Vlaar a duplázó Afellay szöglete után fejelt a kapuba.

A hollandok a szerzett hat góljuk mellett tucat ziccert is kialakítottak - van de Vaart kapufát is lőtt - így jó hangulatban utazhatnak majd az Eb-re.

Felkészülési mérkőzés
Hollandia - Észak-Írország 6-0 (4-0)
gól: van Persie (11. 29. 11-esből) Sneijder (15.) Afellay (37. 51.) van de Vaart (78.)

 


 

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!