Férfi kézilabda

Mikler Roland 2014-ig elkötelezte magát Szegeden

megosztom

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata újabb kétéves szerződést kötött Mikler Rolanddal. A válogatott kapus 2010-ben érkezett a kétszeres magyar bajnokhoz, az újabb megállapodás 2014-ig szól.

Mikler Roland 2014-ig a Pick Szegednél marad"Akadtak kérőim, nem tagadom, olyan ajánlatot kaptam azonban a Pick Szeged csapatától, ami után már nem gondolkodtam a váltáson. Kedvesemmel nagyon jól érezzük magunkat Szegeden, remek közösséget alkot a csapat. A mai világban sok a bizonytalanság: a Picknél viszont minden téren rend van, ideális körülmények között kézilabdázhatok" – nyilatkozta Mikler a klub hivatalos honlapjának.

"A héten csaptunk egymás kezébe Mikler Rolanddal, úgy gondolom, hogy hazánk két legjobb kapusa véd a Pick Szegedben a továbbiakban is, Tatai Péterrel remekül kiegészítik egymást. Eddig három játékossal hosszabbítottuk meg a szerződést, Balogh Zsolt és Marinko Kekezovics az új fiú. A vezetőség azon dolgozik, hogy megerősítsük a keretet, posztokra szeretnénk még igazolni. Az elkövetkező hetekben szeretnénk kialakítani a 2012–2013-as szezon keretét" – mondta Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója.

A szegediek korábban már hosszabbítottak Frantisek Sulccal és Tatai Péterrel.

megosztom