Olimpia 2012

Három zsúfolt nap kedvéért építettek új terminált a londoni reptéren

  • MTI
megosztom

Bemutatták az új, speciálisan a londoni olimpiára tervezett és épített terminált pénteken a Heathrow repülőtéren.

A sátorszerű létesítmény több mint 20 millió fontba került, és mindössze három napig, augusztus 13-tól 15-ig lesz használatban. A BBC közlése szerint a játékok augusztus 12-i záróünnepélye után várhatóan tízezer utast - sportolókat, vezetőket, médiamunkásokat, szurkolókat - és 37 ezer csomagot ellenőriznek majd itt, járatok azonban nem indulnak az ideiglenes terminálról.

A repülőtér üzemeltetője szerint egyedül augusztus 13-án együttesen 137.800 utazót és 200 ezer csomagot várnak az öt állandó és a most bemutatott olimpiai terminálra, ez 30, illetve 50 ezerrel több, mint egy átlagos napi forgalom.

A július 27-én kezdődő és augusztus 12-ig tartó olimpiára ellátogatók nyolcvan százaléka Heathrow-ra érkezik, és onnan is indul majd haza.

megosztom