Utánpótlás

Gosztonyi góljával vertük a törököket

megosztom

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 1-0-s győzelmet aratott a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőn Székesfehérváron.

Gosztonyi András, a magyar U20-as válogatott játékosaMivel selejtezőcsoportjukat a mieink négy meccsből négy vereséggel kezdték, így a továbbjutásra gyakorlatilag már a pénteki mérkőzés előtt sem volt esélyük. A törököktől idegenben 2-1-re kaptak ki a mieink, akik a Sóstói Stadionban a mérkőzés kezdetén több helyzetet alakítottak ki.

Hiába voltak azonban Futács és Gosztonyi lehetőségei, Karabulut kapus jó formát fogott ki. A második játékrészt már inkább a vendégek uralták, azonban a hajrában a magyar csapatnak sikerült vezetést szereznie. Bódi bal oldali beadását Tischler fejelte le, a labdával Gosztonyi betört a tizenhatoson belülre, majd átemelte az elfekvő hálóőrt. (1-0)

Az utolsó percekben kissé elszabadultak az indulatok, a Kovács Istvánt "megnevelni" próbáló Cagiran második sárga lapját is megkapta, így a mieink emberelőnyben fejezték be a találkozót.

U21-es Európa-bajnokság
7. csoport
Magyarország-Törökország 1-0 (0-0)
gólszerző: Gosztonyi (81.)
kiállítva: Cagiran (89.) - Törökország

 

megosztom