Roland Garros

Nadal nincs teljesen megelégedve magával

megosztom

Habár Rafael Nadal a második fordulóban játszi könnyedséggel intézte el az üzbég Denis Isztomint, a címvédő spanyol talált hibákat saját játékában.

Egy óra és 52 perc szükségeltett a címvédőnek ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a legjobb 32 játékos között. Nadal 6:2 6:2 6:0-as győzelmet aratott a világranglista 43. helyén álló Isztomin felett, 47. győzelmét szerezve a Roland Garroson, de ennek ellenére nem volt teljesen megelégedve a saját teljesítményével.

"Azt gondolom, hogy egy jó kis mérkőzésen vagyok túl" - nyilatkozta az összecsapást követő sajtótájékoztatón Nadal. "Az első szettben úgy érzem megfelelő szinten játszottam. A második játszma vége is rendben volt, de a közepén akadt némi problémám az adogatásommal, két játékban is bréklabdája volt ellenfelemnek. A harmadik szett viszont nagyszerű volt, boldog vagyok, hogy ilyen jól ment" - idézte fel a mérkőzést a spanyol címvédő, aki azért nincs elájulva saját magától. "Néhány dolgon javítanom kell. Elsősorban az adogatásaimon van még mit csiszolni. Habár a meccs elején rosszul szerváltam, a mérkőzés alatt sikerült javítanom."

Természetesen a sajtótájékoztatón megszólalt a legyőzött is, Isztomin ezelőtt még soha nem találkozott Nadallal salakos borításon. "Nagyon gyorsan mozog a pályán, minden labdát megpróbál megütni, rengeteg nyerőt csinál és eközben még jól is szervál. Minden meg tud csinálni salakon, nem véletlenül hívják őt a borítás királyának. Salakon még soha nem mérkőztem meg Nadallal, de a mostani meccsünk jó tapasztalatokkal szolgált. Számomra ő a legnagyobb esélyes a Roland Garros megnyerésére"- dicsérte Isztomin a mallorcait.

Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Rafael Nadal teniszfelszerelését!
A Roland Garros ideje alatt minden nap közzéteszünk egy tenisz vonatkozású kvízkérdést. Neked nincs más dolgod, mint tippelni, és máris ott a lehetőség, hogy nyerj velünk.
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény egy Rafael Nadal teniszfelszerelés (a Nike 2012-es modelljei):
Rafael Nadal baseball sapka, Rafael Nadal tenisz cipő, Rafael Nadal melegítőfelső, Rafael Nadal tenisz póló, Rafael Nadal tenisz rövidnadrág, Rafael Nadal teniszütő (Babolat). A nyertes a felszerelés mellett öt óra ingyenes teniszoktatásban is részesül Csurgó Virág jóvoltából a Kőér Tenisz Klubban.

 

megosztom